
Kolozsváron állítanak ki a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház alkotói, az Outsider Art díjas művészek. A kiállítást művészetterápiai gyakorlat is követi.
2014. október 07., 15:132014. október 07., 15:13
Október 8-án, szerdán nyílik Kolozsváron a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház Outsider Art pályázatának legjobb munkáiból egy kiállítás, de a Budapest Art Brut Galéria kollekcióját és Forró Ágnes képzőművész, művészetterapeuta csoportjának munkáit is bemutatják. A sepsiszentgyörgyi résztvevőket Makkai Péter református lelkész, az Írisz Ház vezetője kíséri.
A kiállított munkák elnyerték az Outsider Art Díjat, melyet 2010 decemberében a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából alapított és ítélt oda első alkalommal a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány napi foglalkoztató központja az Írisz Ház. A díj létrejöttével megalakult az első olyan hivatalos fórum is Romániában, ahol megmutatkozhatnak az értelmi fogyatékos művészek – mondta Makkai Péter.
Az Outsider Art Díj célja a Romániában élő, önmagukat a képzőművészet nyelvén kifejező és alkotó értelmi fogyatékkal élő személyek bemutatása a nagyközönségnek, valamint a megméretkezés és a tehetséggondozás.
A kolozsvári rendezvényen bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi művészek, de előadást tart Cseh Katalin költő, valamint Dénes Gitta Réka is, aki a kolozsvári Látássérültek és Gyengénlátók Líceumának diákja. A megnyitót követően az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy gyakorlati művészetterápiás foglalkozásba. A szervezők szerint ez a terápia nagy segítség a fogyatékkal élők számára, hiszen a különböző művészeti ágak kipróbálásával, a kreativitás eszközeivel megismerhetik, megszerethetik, fejleszthetik önmagukat. A foglalkozások alapja a képzőművészet és annak különböző ágai, de a tanulásnak nem feltétele a tehetség.
A különleges Outsider kiállítás a Györkös Mányi Albert Emlékházban nyílik Kolozsváron és megtekinthető október 31-ig, hétköznapokon 13-17 óráig.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!