
Fotó: Nagy D. István
Még ez év folyamán egy magánvállalkozásnak adja át Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város területén lévő parkolók felügyeletét. Elsősorban bevételnövekedést, valamint a helyi rendőrség tehermentesítését remélik.
2013. június 27., 20:152013. június 27., 20:15
2013. június 27., 20:222013. június 27., 20:22
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere második mandátumának első évéről szóló tájékoztatója kapcsán szólt az intézkedésről, azaz hogy magánvállalkozásra bízzák a fizetéses parkolás ellenőrzését a megyeszékhelyen. Az elöljáró szerint ezzel egyrészt tehermentesíthetik a helyi rendőrséget, amelynek tevékenysége harminc százalékát jelen pillanatban ezek az ellenőrzések teszik ki. Másrészt az előzetes számítások szerint a helyi költségvetésbe a jelenlegi 160 ezer helyett, mintegy 400 ezer lej folyik be. A polgármester szerint jelenleg ugyanis sokan nem veszik komolyan, hogy fizetni kell a parkolásért a város területén, sőt egyesek teleszemetelik az automatákat. Olyan vállalkozást keresnek, amely már rendelkezik megfelelő szaktudással, tapasztalattal, hiszen több város példája mutatja, hogy ezzel egy ilyen cég könnyedén rendet tud teremteni ezen a téren, így Csíkszeredában.
Az elöljáró szerint a jövő hónap folyamán látnak hozzá a kiszerződtetési eljárásnak. A tervek szerint négy parkolófajta szerint történik majd a díjszabás, ezek közül kettő a tömbháznegyedekben lévők. Ezek esetében, mint eddig is, éves díjat szabnak, és az ott lakók vagy egy meghatározott helyre fizetik ki, vagy az illető parkoló egészére. Előbbiek kapnak egy felszerelést, amivel lezárhatják a parkolóhelyet, míg utóbbiaknál a szerencsétől függ majd, hogy kapnak-e helyet. Antal Árpád reméli, hogy a díjszabással megoldják, hogy a lakónegyedekből eltűnjenek az évek óta ottfelejtett járművek.
Megoldást kell még találniuk, hogy a látogatóba érkezők autóival mi legyen, hogy ne kerüljenek konfliktusba a helyért fizetőkkel. Ami a napi díjat illeti, Antal Árpád hangsúlyozta, ezt is az önkormányzat szabja meg, tehát nem kell árrobbanástól tartani, ha a magánvállalkozás átveszi az ellenőrzést maradnak a mostaniak. Az önkormányzat számításai szerint 8-900 fizetéses parkolóhely lesz a megyeszékhelyen, miután több utca korszerűsítését befejezik, így a megyei könyvtár előtt elhaladó Gábor Áron utcát, ahol a parkolók is más formát kapnak.
A tervezett mélygarázs kapcsán Antal elmondta, hogy egyelőre várják a minisztérium, és a gyulafehérvári pályázati hatóság visszajelzését, hogy kiemelhető-e ez a beruházás az integrált városfejlesztési tervből. Ha igen, a gazdasági és politikai konjunktúrát véve alapul lemondanak a megépítéséről. Nemleges válasz esetén kénytelen lesznek megépíteni.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!