
Ideiglenesen Kiss Imrét, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola igazgatóját, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) alelnökét nevezte ki Kovászna megye főtanfelügyelőjének az oktatási minisztérium. Keresztély Irma, aki az ország leghosszabb ideig, 18 évig tisztségben levő főtanfelügyelője volt, személyes okokra hivatkozva lépett vissza.
2015. március 29., 18:042015. március 29., 18:04
Pénteken közös sajtótájékoztatón jelentették be az új kinevezést. Keresztély elmondta, betöltötte a nyugdíjkorhatárt, ezért vonul vissza, és nem politikai nyomásra.
Mădălin Guruianu liberális párti politikus a napokban Keresztély lemondását követelte. A visszavonuló főtanfelügyelő közölte, az oktatási törvény értelmében tanév közben nem lehet nyugdíjba vonulni, ezért kivárta, hogy a szaktárca versenyvizsgát hirdessen. Ezt március elején megtartották, ám a versenyvizsga módozatát menet közben megváltoztatták, ezért közel húsz pályázó, közöttük Kiss Imre is visszalépett, így most ideiglenes kinevezéssel vezeti a tanfelügyelőséget az újabb versenyvizsga megszervezéséig.
Az érintettek szerint az, hogy tanév közben veszi át a tisztséget, Kiss Imrének lehetőséget és időt biztosít arra, hogy átlássa a rendszert. Keresztély két évvel ezelőtt vizsgázott a Pedagógusok Házának módszertani tanári állására, most azt fogja betölteni, részt vesz a háromszéki oktatást szolgáló pályázatokban és programokban.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!