
Gyerekek és felnőttek is kipróbálhatják magukat a nemrégiben nyílt kalandparkban Sugásfürdőn, ahol két különböző nehézségű kötélpálya várja az érdeklődőket.
2014. május 20., 14:542014. május 20., 14:54
2014. május 20., 14:542014. május 20., 14:54
A nemrégiben a nagyközönség számára is megnyitott kalandparkot a tesztidőszakban több mint ötszázan próbálták ki, legutóbb az Iskola Másként program keretén belül – tájékoztatott Wagner Attila. A menedzser elmondta, hogy a családi szórakozási lehetőségként kínáló erdei kalandparkban két kötélpályát működtetnek, az egyiket gyerekek, a másikat felnőttek számára. „ A gyerekpályát a 6 és 13 év közöttieknek ajánljuk, amely a szórakoztatáson kívül szerepet játszik az egyensúly fejlesztésében, amellett pedig, hogy garantált sikerélményt nyújt, felfogható egy jó bátorságpróbaként is. A felnőtteknek szánt drótsodrony pálya is próbára teszi az embert: a 16 elemből álló és két hosszú csúszdával ellátott pálya igazi élményeket biztosít” – állítja a szakember. A kalandpark hétfő kivételével 11 és 19 óra között tart nyitva, azonban a csoportoknak előre be kell jelentkezniük a 0745-317667-es telefonszámon.
A Sepsiszentgyörgyhöz tartozó üdülőtelep korszerűsítését egyébként az önkormányzat mintegy négy éve kezdte el, amikor is több pályázatot nyert az átépítésekre. Sugásfürdőn tavaly készült el a 12 méter magas és 9 méter széles mászófal is, 16 útvonallal, több mint 450 fogással. Szintén tavaly indították be a műfüves borítású teniszpályát is.
Egyébként az európai színvonalú üdülő szolgáltatásait a megyeszékhely lakóinak szánják, ezek közül a kikapcsolódási lehetőségek közül kiemelkedik a korszerűsített, harmincfős befogadóképességű kezelőközpont. Ebben a vendégek hideg és meleg vizes medencékben, törökfürdőben, finn szaunákban és edzőteremben kapcsolódhatnak ki.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!