Kezdődnek a diáknapok Kézdivásárhelyen

Csütörtökön kezdődnek Kézdivásárhelyen a diáknapok, a versenyekre még mindig lehet jelentkezni. A négynapos rendezvényen több helyi és magyarországi zenekar is fellép.

Bús Ildikó

2012. május 03., 10:372012. május 03., 10:37

2012. május 03., 13:512012. május 03., 13:51

A polgármesteri hivatal és a diáktanácsok közös szervezésében kerül sor hétvégén az első kézdivásárhelyi diáknapokra, melynek keretében vetélkedőket szerveznek, de fellépnek a helyi zenekarok és a környékbeli diákszínjátszó csoportok is. Csütörtökön este héttől a városi színházba várják az érdeklődőket, Max Frisch: Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul darabjára, melyet Zakariás Zalán rendezett. Szintén csütörtök este az Art Cafféban koncertekre kerül majd sor.

Pénteken Maksa Zoltán humorista lép fel a Vigadóban, a nagyszínpadon pedig a nagyváradi Freegroove táncegyüttes zenél, majd Metropolis-koncerttel zárják a napot. Szombaton a színjátszásé a főszerep: több háromszéki színjátszó csoport is bemutatja előadását, este pedig ismét a nagyszínpadra összpontosulnak a rendezvények, fellép a Rehab Nation, valamint a sepsiszentgyörgyi Thug Man és a Maskarák. Az együttes gitárosa, Kippityu a Székelyhon.ro-nak elmondta: zenéjük egyedi, semmihez sem hasonlítható, a Thug Man név pedig a frontember, rapper nevéből adódott. A megszokott rap-rock kombináció mellett rengeteg más műfaj is megjelenik zenéjükben: ska (innen jön nevük másik része), reggae, punk, country, sőt világzenei motívumok is megjelennek néhány dalban. Az est záróakkordjaként az ismert Anima Sound System lép színpadra. Vasárnap gálaesttel és afterpartyval zárul a diáknapok rendezvénysorozata.

A szabadtéri koncertekkel párhuzamosan a Vigadó Művelődési Házban kulturális rendezvényekkel várnak mindenkit, többek között Kultúracél irodalmi kávéházzal is – tájékoztattak a szervezők. A vetélkedők mindennap zajlanak, a csapatok még benevezhetnek. A szervezők 10–15 tagú csapatok jelentkezését várják, amelyek a különböző versenyszámokban megmérettetnek, jelentkezni a 0733–526020-as telefonszámon Daczó Zádornál lehet. Ugyanakkor diákhumoristák is kerestetnek, akik Maksa Zoltán magyarországi humorista fellépése előtt adhatják elő a közönségnek tréfás jeleneteiket, történeteiket.

A szervezők hangsúlyozták: fontos, hogy a kézdivásárhelyi líceumok igazgatóinak egyöntetű döntése alapján a végzős diákok – érettségire való félkészülésük érdekében – a diáknapok hétköznapokon zajló rendezvényeiből teljes mértékben ki vannak zárva. Hétvégén azonban ők is részt vehetnek a rendezvényeken, bulikon egyaránt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
Hirdetés