Kezdődik a Születés Hete Sepsiszentgyörgyön

Idén is megrendezik a Születés Hete rendezvényt Sepsiszentgyörgyön, melynek keretében előadásokra, kiállításokra és műhelymunkákra várják a kismamákat.

Bús Ildikó

2014. április 29., 13:392014. április 29., 13:39

Az idei rendezvény vasárnap veszi kezdetét, a szervező Erdélyi Dúlák Egyesülete emlékkövet helyez el a könyvtár mögötti új parkban, majd megnyitják a Rézkakas vendéglőben a Család(ér) fotókiállítást is. A családi, gyerekek által készített fényképeket Toró Attila fotográfus méltatja. 

Az egész hetes rendezvénysorozat alatt különböző anyasággal kapcsolatos témákat dolgoznak fel, szó esik a dúlák támasztó munkájáról, a szülés élmények ismertetéséről és emlékekről, de Támasz a gyászban, a veszteségekben címmel siratószobát is berendeznek, ahol különböző nehézségekkel küzdőknek nyújtanak támogatást.

A résztvevők a szülés élményeiről is kapnak beszámolót, ugyanakkor előadást hallgathatnak meg Schimcsig Nóra dúla, hypnobirthing szülésfelkészítő tanácsadótól. A budapesti szakember a hipnoszülést mutatja be, amely biztosítja a nők számára természetes szülési ösztönük alkalmazását, így a biztonságosabb, könnyebb, kellemesebb szülést. 

A bábaságról és a bábák munkájáról, megítéléséről Gergely Erzsébet szülésznő, bába tart előadást, de a tibeti hangterápia alkalmazásáról is tanulhatnak a kismamák. A rezgésekkel gyógyító hangterápiáról Bálint Csilla transzperszonális pszichológus, légzéstréner számol be.  A programsorozat másik kiemelkedő része egy vitakör, melyen a háborítatlan szülésről beszélgetnek orvosok, szülésznők és dúlák is, de család- és párterápiás körre is lehet jelentkezni. 

Árvay Fruzsina szervező elmondta: az egy hét alatt 17 különböző rendezvénnyel várják a kismamákat, családokat, és 15 előadót hívtak meg idén erre a hétre. „A születés hetén teret kap a család képekben, érzések feldolgozásában és új ismeretek beengedésében, hogy holisztikusabb rálátásunk legyen önmagunkra. A Születés Hete megannyi születés helye. Születnek ekkor érzések, kapcsolatok, felismerések, elengedések is” – mondta a dúla.

Az eseményre május 4. és 11. között kerül sor, bővebb információk és részletes program az Erdélyi Dúlák Egyesületének oldalán olvashatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés