Kezdődik a Reflex2 színházi biennálé

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Pénteken rajtol a Reflex2 színházi fesztivál Sepsiszentgyörgyön, az eseménynek a fővárosban is híre ment. Iulia Popovici kritikus így fogalmazott: „Nagyszabású nemzetközi rendezvény egy hatvanötezres lélekszámú kisvárosban”.

Bús Ildikó

2012. március 13., 09:572012. március 13., 09:57

2012. március 13., 10:302012. március 13., 10:30

Egy hét alatt hét ország díjnyertes előadásait láthatja a közönség, de kísérő programok is lesznek, a jegyeket pedig már előzetesen is meg lehet vásárolni a városi szervezőirodában. A Reflex2 színházi biennálé a szakma legnagyobbjait mutatja be Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor a háromnyelvű fesztiválblogot Vilniusból, Krakkóból, Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkező egyetemisták írják majd.

A második kiadás alkalmával nagy nevekkel és fontos kortárs színházi jelenségekkel találkozhatnak a Sepsiszentgyörgyre látogatók: Oskaras Korsunovas világhírű litván rendezőnek két új produkcióját is láthatják, ugyanakkor az egyik legizgalmasabb európai színházi előadásforma képviselője, a Rimini Protokoll is részt vesz a fesztiválon, melynek produkcióira az jellemző, hogy nem drámai szövegből készülnek, szereplői nem profi színészek, és mégis színháznak minősülnek. Rendezőként a színház határmezsgyéjén mozgó produkciók rendkívüli módon érdekelnek, és ebből a szempontból a Rimini Protokoll kísérleteit nehéz megkerülni. Emma Dante együttese Olaszországból jön, egy speciális lírai színház, mely bizonyos összefüggésben Federico Fellini világát idézi. Egy másik nagy meghívottja a fesztiválnak Kristyan Lupa és Persona.Marilyn című előadása.

A jelenkori lengyel színház iskolát teremtő alkotójáról, új rendezőnemzedékek felbukkanásában bábáskodó, kora ellenére is folyamatosan megújulni képes rendezőről van szó. A németországi színjátszás expresszionista vonalát képviseli a Herbert Fritsch által rendezett Bunda című előadás, melyet a schwerini színház előadásában láthat a néző. Jelen lesznek jelentős romániai társulatok Andrei Şerban, Victor Ioan Frunză és Yurij Kordonskij által rendezett előadásokkal. Sepsiszentgyörgy színházi életének legfrissebb eredményeit Mihai Măniuţiu, Radu Afrim, Gemza Péter és általam rendezett produkciók fémjelzik –  ismertette Bukarestben a Reflex2 meghívottjait Bocsárdi László fesztiváligazgató.

Jegyeket már lehet vásárolni a Tamási Áron Színház szervezőirodájában: a fesztiválbérletek ára az első  osztályú helyekre 170 lej, a másodosztályú helyekre pedig 130 lej. A jegyek ára a főelőadásokra 40 és 15 lej között váltakozik, az off-programokra pedig 5 és 10 lej között.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 26., csütörtök

Magyar kortárs grafikai kiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön

Március 4-én, szerdán 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) megnyílik a Nyomtatás folyamatban – Magyar kortárs grafika síkban és térben című kiállítás.

Magyar kortárs grafikai kiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Megrongálták az új jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön

Megrongálták a nemrég felszerelt jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön, az Andrei Șaguna és a Vasile Goldiș utcák kereszteződésében, a rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt.

Megrongálták az új jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön
2026. február 26., csütörtök

Légiriadót szimuláltak egy kézdivásárhelyi bankfiókban

Légitámadást szimuláló védelmi gyakorlatot tartottak csütörtökön egy Kézdivásárhely központjában található bankfiókban.

Légiriadót szimuláltak egy kézdivásárhelyi bankfiókban
2026. február 26., csütörtök

Ha éppen a márciusi ifjakkal lógnál matekóráról

Képzeld el, hogy március 15-én Petőfivel, Vasvárival és társaival lógsz a városban matematikaóra helyett, amikor éppen kitör a forradalom. Rögvest elkap a szónoklat heve, beszélni akarsz a tömeghez. De mit mondasz?

Ha éppen a márciusi ifjakkal lógnál matekóráról
Hirdetés
2026. február 25., szerda

Hamarosan újabb modern bölcsőde fogadja a sepsiszentgyörgyi gyermekeket

Biztatóan közel van már a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház által magyar állami támogatással épülő bölcsőde átadása: a helyi tanács várhatóan csütörtöki ülésén jóváhagyja, hogy a létesítményt működtetés céljából átvegye a város.

Hamarosan újabb modern bölcsőde fogadja a sepsiszentgyörgyi gyermekeket
2026. február 25., szerda

Háromszéken a lakások alig több mint egyötöde biztosított természeti katasztrófák ellen

A 2025-ös pusztító árvizek után, amelyek közel kétszáz házat rongáltak meg Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken, a hatóságok ismét a kötelező lakásbiztosítás fontosságára figyelmeztetnek. Kovászna megyében a lakások alig több mint egyötöde biztosított.

Háromszéken a lakások alig több mint egyötöde biztosított természeti katasztrófák ellen
2026. február 25., szerda

Meghirdették a roncsjárművek árverését Kézdivásárhelyen

Nyilvános árverést szervez a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a tulajdonában lévő, nem működőképes, megrongálódott vagy használatból kivont járművek értékesítésére.

Meghirdették a roncsjárművek árverését Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken

Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken
2026. február 24., kedd

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön

Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön
2026. február 24., kedd

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje

Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje
Hirdetés