Kezdődik a kazánházak bontása

Márciusban írtunk arról, hogy a nyár folyamán Sepsiszentgyörgy önkormányzata megszabadul a város területén álló egykoron a távfűtés biztosító, jelenleg romos állapotban lévő kazánházaktól. Szerdán kiderült, egyelőre csak egynek a lebontására van keret.

Nagy D. István

2013. augusztus 07., 18:132013. augusztus 07., 18:13

A terv nem változott, mindössze át kellett ütemezni a végrehajtást, mivel egyetlen ilyen ingatlan lebontása is komoly összeget jelent – mondta el a Székelyhon.ro érdeklődésére Antal Árpád polgármester. Az elöljáró ismertette, hogy a legutóbbi önkormányzati testületi ülésen jóváhagyott költségvetés-kiegészítés tartalmazza a Csíki negyedbeli, Sing Sing néven ismert szociális otthon mellett található kazánház lebontásához szükséges összeget is. A munkálatra hamarosan kiírják a versenytárgyalást, és várhatóan még az ősz elejére sikerül meg is valósítani a bontást. A többi ingatlan esetében egyelőre nem tudni, hogy mikor léphetnek, ez a rendelkezésre álló forrásoktól függ – tette hozzá Antal.

Mint arról beszámoltunk, a bontásra vonatkozó döntés több éves, az ingatlanok felhasználását célzó, meghiúsult próbálkozás után született. Az egykori kazánházak kérdése tulajdonképpen mintegy 15 éve nyitott, hiszen amint Sepsiszentgyörgyön megszűnt a távhőszolgáltatás, ezeknek az ingatlanoknak a szerepe is kétségessé vált. Az első kezdeményezések, hogy más célokra használják fel őket, néhány éve indultak, és pár esetben sikerült is új rendeltetést találni, így a Sajtó utcai, illetve az Őrkőn, a Néri Szent Fülöp-iskola közelében található kazánháznál. A többi ingatlan közül az elmúlt három évben csak a Bod Péter Megyei Könyvtár mögött található esetében sikerült megoldást találni, ez a megyei tanács ügykezelésében van, és a könyvtár számára képezik majd ki.

Ami a többi, igencsak romos, közveszélyes állapotban lévő ingatlant illeti, a városvezetés tavasszal döntött a letarolás mellett, ugyanis sem az önkormányzat által kezdeményezett projektek, sem pedig az a terv nem bizonyult működőképesnek, hogy civil szervezeteknek vagy intézményeknek kiadva valamilyen rendeltetést kapjanak. A kazánházak egyébként már a kiürítésüket követően elég ijesztő állapotban voltak, ma pedig életveszélyes a legtöbbjükbe belépni. A hajléktalanok ennek ellenére több alkalommal is behúzódtak az elhagyott ingatlanokba, és emiatt fertelmes bűz terjengett az ingatlanokban a felhalmozott szeméthegyek miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés