
Kezdődik a felkészülés a Székely Vágtára: a verseny szabályzatába újításokat vezettek be idéntől a szervezők. A vágtát július 19–20 között rendezik az Óriáspince-tetőn.
2014. április 15., 11:062014. április 15., 11:06
Kezdődik a Székely Vágtára való felkészülés – tájékoztattak a rendezvény szervezői, akik a tavalyi tapasztalatokra alapozva, néhány fontos változást hoztak a versenyszabályzatban. Idén július 19–20 között negyedik alkalommal szervezik meg a Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamát, melynek lebonyolításával ettől az évtől a Vadon Egyesületet bízták meg.
A szabályzat újdonsága, hogy 2014-től minden benevező település lovasai két kategóriában iratkozhatnak a versenyre. Az első kategóriában minden benevező lovas bármilyen fajtájú és nemű, öt éves vagy idősebb lóval vehet részt, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állat-egészségügyi feltételeknek. Nem versenyezhetnek az ismeretlen származású, valamint argentin póló póni, Akhal tekini, angol telivér, verseny félvér fajtájú, vagy genetikailag oda sorolható lovak. Az angol telivér és az ismeretlen származás együttesen nem haladhatja meg a 75 százalékot (a származási lapokat a 2. ősi sorig, azaz a nagyszülőkig vizsgálják). A futamokban résztvevő lovaktól bármikor vér-, illetve DNS minta vehető az állat azonosságának megállapítása céljából – magyarázták a szervezők. A második kategóriában minden benevező lovas bármilyen fajtájú és nemű, négy éves vagy idősebb lóval vehet részt, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állat-egészségügyi feltételeknek.
A vágta szervezői kiemelték: egy település kategóriánként egy lovast és egy lovat nevezhet be. Székelyföld legjobb három lovasa mindkét kategóriából pénzjutalomban részesül: az első helyezett 2000 lejt, a második helyezett 1500 lejt, a harmadik helyezett pedig 1000 lejt vihet haza. Az első két helyezett település az első kategóriából, emellett a szervező település nyeri el a budapesti Nemzeti Vágtán való részvétel jogát is.
A székelyföldi települések polgármesterei már megkapták a benevezésre hívó levelet, így a lovasok is elkezdhetik a felkészülést. A Székely Vágta teljes versenykiírása és versenyszabályzata megtekinthető a sepsi.ro és a vadon.ro honlapokon.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!