Kézdivásárhely: zászlótenger a főtéren

•  Fotó: fotó: Bartos Lóránt

Fotó: fotó: Bartos Lóránt

Több ezer ember vett részt Kézdivásárhely főterén a nagy menetelést megelőző ökumenikus istentiszteleten. A református lelkészek és katolikus egyházi méltóságok kitartásra buzdították az egybegyűlteket.

Bartos Lóránt

2013. október 27., 15:452013. október 27., 15:45

Számos település nevét hirdető táblát, tengernyi zászlót, és sok román nyelvű feliratot lehetett a Kézdivásárhely főterén összegyűlt tömegben látni. A céhes város főterére a Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországról is érkeztek szép számban. A központ már fél 11-kor kezdett benépesülni, sok embert lehetett székely ruhába öltözve látni, kezükben kisebb-nagyobb székely zászlót, vagy az anyaország nemzeti színeit viselő lobogót tartották. Nem hiányoztak az autonómiát kérő, Székelyföld szabadságát követelő, vagy az ország tervezett régiósítása ellen tiltakozó román és magyar nyelvű feliratok sem.

Nem, nem, soha! - írta a rögtönzött színpad alatt egy plakáton, amelyen a történelmi Székelyföld volt látható, amit román kezek próbálnak szétszakítani. A színpadra a történelmi egyházak képviselői léptek fel, a főtéri megmozdulás mentes volt bárnemű politizálástól, a politikusok a tömegben hallgatták a rövid beszédeket, amiket Beder Imre református lelkész, Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperes, Kovács István unitárius lelkipásztor és Zelenák József evangélikus püspökhelyettes mondottak. Beder Imre kézdivásárhelyi református lelkész a Bibliából vett gondolatokkal ötvözte mondanivalóját, ami a székelység autonómiaigényéről szólt.

A beszédeket követően a székely és a magyar himnusz csendült fel, majd a déli harangszó után a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekarával az élen a tömeg kivonult a Gábor Áron térről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés