Kevesen igénylik vissza az ingatlanadót

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A sepsiszentgyörgyi vállalkozók mindössze egynegyede él a lehetőséggel, hogy visszaigényelheti ingatlanadója egy részét. Édler András, az önkormányzat de minimis programját lebonyolító Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, a program ennek ellenére sikeres, hiszen minden évben ki kellett egészíteni az erre a célra szánt 500 ezer lejes keretet, de nem érti, hogy a cégvezetők többsége miért nem igényli vissza a pénzt.

Bíró Blanka

2017. március 08., 21:092017. március 08., 21:09

Az immár négy éve működő de minimis program keretében a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett, a városban ingatlannal rendelkező kis- és közepes vállalkozásoknak adják vissza az ingatlan- és területadó legkevesebb 33 százalékát. A programmal a helyi vállalkozóknak kedveznek, a máshol bejegyzett, multinacionális cégek nem pályázhatnak.

Édler azt mondja, hiányérzete van, miután Sepsiszentgyörgyön mintegy 400 cég felel meg a kiírás feltételeinek, ám minden évben kevesebb mint száz vállalkozás igényli vissza adója egy részét. Mint részletezte, a pályázók között olyan cég is van, amely a 100 lejt is érdemesnek tartotta visszaigényelni. A másik végletet a nagy gyárépületek tulajdonosai jelentik, akik 150–200 ezer lejt kaphatnak vissza. Olyan vállalkozókról is tudnak ugyanakkor, akik tudatosan nem élnek a lehetőséggel, a városkasszában hagyják a befizetett adólejeiket, ezzel is támogatják a város fejlesztését, az önkormányzat törekvéseit.

A kamara elnöke rámutatott, idén még inkább megéri pályázni, mert egy tavaly elfogadott törvény értelmében a vállalkozásoknak háromévente kötelezően újra kell értékelniük az ingatlanjaikat. Ennek következtében a város Brassó felőli kijáratánál a gyárnegyed épületeinek könyvelési értéke megnégyszereződött, így a tulajdonosok idén nagyobb adót fizetnek, de több pénzt is pályázhatnak vissza.

A program március végén indul, a tervek szerint pedig már nem a négy évvel ezelőtt megemelt adókülönbözet alapján számolják ki a visszaigényelhető összeget, hanem egységesen 33 százalékban határozzák meg. Ez az arány 66 százalékot is elérheti azoknál a cégeknél, melyek átlag feletti fizetést biztosítanak az alkalmazottaiknak. A visszaigényelt pénzt a cég fejlesztésére lehet fordítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés