Karácsonyra készül Sepsiszentgyörgy

Díszkivilágítással, két óriási adventi koszorúval és karácsonyi vásárral készül az ünnepekre  Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Advent első vasárnapján, az ünnepélyes gyertyagyújtáskor a forró tea, mézeskalács mellé közös éneklést is terveznek.

Rákosi Katalin

2013. november 27., 15:352013. november 27., 15:35

A korábbi helyszínekhez képest idén a Csíki lakóövezetben is díszkivilágítást szerelnek fel. Bartha Mónika, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal keretében működő Városimázs Iroda vezetője portálunknak elmondta: a város vezetősége fontosnak tartja, hogy minden lakó magáénak érezze az ünnepi fényeket, ezért minden évben bővül a feldíszített helyszínek száma. Így idéntől a Csíki lakónegyedben is fényfüzérek teremtenek karácsonyi hangulatot. Új világítóelemeket nem vásároltak, nagyrészt a tavalyiakat helyezik ki.

Idén is két darab, óriási adventi koszorút állítanak fel, egyet a Szabadság téren, a Gyárfás Jenő Képtár sarkánál, míg a másik az Állomás negyedi körforgalom közepén kap helyet. A fényeket december elsején 19 órakor kapcsolja fel Antal Árpád polgármester, ekkor kerül sor a központi adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására is.

A program a Székely Mikó Kollégium diákkórusának műsorával kezdődik, ezt követően Antal Árpád  ünnepi beszéde lesz hallható, amit az adventi gyertyagyújtás, majd az óvodások, valamint iskolások zenés-verses összeállítása követ. Áldást mondd nt. Szabó Lajos kanonok. Az idei év adventi ünnepségének újdonsága, hogy a szervezők zárómomentumként egy közös dal, az Újra itt van advent eléneklésére kérik fel a résztvevőket. Emellett forró teával és mézeskaláccsal teremt ünnepi hangulatot az önkormányzat.

Nem marad el az immár hagyományossá vált karácsonyi vásár sem. A kézművesek, könyvárusok december 18–24. között kínálhatják portékáikat a központban felállított huszonöt faházikókban. Jelentkezni december 4-ig lehet naponta 9 és 17 óra között Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala Városimázs Irodájában, illetve elektronikus úton a varosimazs@sepsi.ro címen. A vásár ideje alatt idén is zenés-verses műsorok, ünnepi játékok, karácsonyi zene és vásári finomságok varázsolnak ünnepi hangulatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés