
Kálvin János első, Erdélyben felállított egész alakos szobrát avatták fel csütörtökön, a hetedik Magyar Reformátusok Világtalálkozóján Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen több neves politikus és egyházi vezető is felszólalt.
2014. július 10., 17:202014. július 10., 17:20
2014. július 10., 20:192014. július 10., 20:19
A szobrot az ennek ötletét elindító, illetve ügyét képviselő Incze Sándor nyugalmazott esperes, a Székely Mikó Alapítvány elnöke, Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület elnöke, valamint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester leplezték le. A 240 centiméter magas szobrot Bocskai Vince szovátai képzőművész tervezte és alkotta meg. A leleplezés alatt a háromszéki egyesített kórus tartott előadást.
Kató Béla püspök ünnepi beszédében Székelyföld egyik legfontosabb őrhelyeként említette a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, illetve az ennek árnyékában levő Kálvin-teret, ahol a szoboravató ünnepség zajlott. Mint mondta, a székelyeket úgy ismeri a világ, mint határőr-katona népet, akik Magyarországot és egyben a nyugati kereszténység mellett hitet tett Európa határait védték. Ugyanakkor Genf is őrhely volt, egyik őrének pedig Kálvin János számított, aki a leghitelesebben hirdette Isten igéjét, és, aki bár keveset tudott a magyarokról, útmutatása azonban mégis jelen volt a reformátusok közel öt évszázados tanításában.
„Most pedig Kálvin János bronz szobra beáll a sepsiszentgyörgyi református vártemplomának védői közé, azok közé akik évszázadokon keresztül kiegyenesített kaszával és a hit fegyverével védték ezt a helyet. Ez a szobor ettől kezdve a nyugati keresztyénség határköve is, jelzi, hogy a székelyföldi református közösség az európai protestantizmus erős bástyája” – hangoztatta a püspök.
Gottfried Locher, a svájci HEKS segélyszervezet képviselője elárulta, hogy Genfben sokszor nem látták szívesen Kálvint, de most már mindenki számára ismert: ő úgy közvetítette az evangéliumot, hogy az fontos legyen. „Amikor leleplezünk egy szobrot, nem csak a múltba tekintünk. Ebben az esetben mindenképpen így van, hiszen Kálvin három olyan dolgot hozott a világba, amelyek ma is nagyon fontosak: a Krisztusba vetett hit, egy közösséghez való tartozás, valamint megmaradni egyszerű embernek” – magyarázta a svájci képviselő.
Kálvin János az a nem magyar híresség, akiről a legtöbb utcát nevezték el Magyarországon – magyarázta Balog Zoltán lelkipásztor, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. „Az élet az erő és a szabadság, ezek pedig megmaradnak. Ha megőrizzük, akkor előbb-utóbb kiviláglanak azok az alapok, amelyeken áll. Ez a szobor is olyan kövön áll, amelynek négy sarka van, ez pedig a magyarság számára a hitet, a kultúrát, a közösséget és a nemzetet szimbolizálja” – hangoztatta Balog, aki hozzátette, ez a négy fogalom határozza meg a magyarság helyét Európában.
A miniszter azt is elmagyarázta, hogy két karakteres része van a szobornak, ezek az arc és a kéz, a többit eltakarja a palást. Amíg az arc azt mutatja, hogy szembe kell nézni az élettel, annak nehézségeivel, addig a kéz azt jelöli, hogy dolgunk, tennivalónk van a világban.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében megköszönte, hogy a háromszéki megyeszékhelyet választották a világtalálkozó megszervezésére annak ellenére, hogy jelenleg a város egy „nagy építőtelep”. Mint mondta, ezzel jelezték Háromszéknek és a városnak a fontosságát a Kárpát-medencében. A polgármester elmondta, hogy Székelyföld a nyugati kereszténységnek köszönhetően tudta önazonosságát megőrizni, illetve kiemelte, nem csak a keleti és nyugati vallások határa a térség, hanem Brassónál egy mentális választóvonal is van, amely a székelyeket megvédte a beolvasztástól. „Mert könnyebb ország-, mint kulturális határokat mozgatni, és nem véletlen, hogy az erdélyi magyar egyházak támadásoknak vannak kitéve” – fejtette ki Antal.
A polgármester azt is elmondta, minden kornak szüksége van reformerekre, akárcsak Székelyföld lakóinak, akik szembe kell szállniuk a félelmeikkel, kitartással és hittel kell végigmenniük az úton jogaikért, és a közösségért is ki kell állniuk. Az egyházakkal partnerségben el kell érni az önrendelkezést, és el kell érni, hogy a magyar nyelv regionálisan hivatalos nyelv legyen.
Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese elmondta, folytatni kell a közterek azon fajta elfoglalását, amikor a magyar történelemben ismert személyiségek szobrait állítjuk fel.
Az eseményen még jelen volt Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Csige Sándor Zoltán vezető konzul, aki a csíkszeredai főkonzulátus képviselőjeként érkezett, valamint Marius Popica, Kovászna megye prefektusa is.
A szoboravatás szabadtéri istentisztelettel zárult.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!