Jól jönne a hófogó, de pénz sem ártana

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Nem a helyi hatóságok szándékhiánya miatt hiányoznak a hófogók a megyei besorolású utak mentén Háromszéken, csupán pénzkérdés az egész – állítja a megyemenedzser. Kovács Ödön szerint a prefektus sem viszonyul korrekt módon az ügyhöz.

Nagy D. István

2014. január 27., 18:002014. január 27., 18:00

Kétségtelen, hogy több megyei út mentén szükség lenne a hófogókra, de mindaddig, míg az utak foltozását és a hóeltakarítást is éppen meg tudjuk oldani a rendelkezésünkre álló forrásokból, nehéz lesz más beruházásokat is eszközölni – tájékoztatta portálunkat Kovács Ödön. A háromszéki megyemenedzser annak kapcsán ismertette a hófogók helyzetét, hogy Dumitru Marinescu prefektus hétfőn újságírói felvetésre elmondta: az országos besorolású utak háromszéki szakaszán megoldódott ez a probléma. A kormányhivatal vezetője szerint 2,3 kilométernyi hófogót vásároltak, a jelentések szerint ennyire volt szükség. Marinescu ugyanakkor elmondta, hogy a megyei besorolású utakon viszont összesen több mint 27 kilométernyire lenne szükség, hogy a szél által fújt hó ne okozzon gondokat, de az önkormányzat eddig nem szerzett be egyetlen darab hófogót sem.

Kovács Ödön érdeklődésünkre kifejtette, valóban nem vásároltak hófogókat – a tavaly sem –, pedig megyeszinten mindegy harminc kilométernyi kellene. Nem mellékes viszont, hogy ezer méterre való hófogó beszerzése 100 ezer lejbe kerül, tehát összességében három millió lej körüli beruházásról van szó. „A megyei önkormányzat rendelkezésére álló forrásokból éppen hogy fedezni tudjuk az utak kátyúzását, illetve a hóeltakarítást. Utóbbi esetében három éves szerződést kötött az önkormányzat, és a hétvégén bebizonyosodott: a nyertes vállalatok teszik a dolgukat, nem volt olyan megyei út, amelyet le kellett volna zárni” – magyarázta Kovács. A megyemenedzser hozzátette: a prefektus jobban tenné, ha azzal foglalkozna, hogy forrásokat teremtsen a megyének, és akkor lehetőségük lenne akár a hófogókat is beszerezni, de önerőből ez most kivitelezhetetlen.

Kovács Ödön szerint ugyanakkor nem elég csak felszerelni, hanem az őrzésüket is meg kell oldani, mivel fennáll a veszélye, hogy egy éven belül ellopják azokat. Néhány polgármesterrel már tárgyaltak az ügyben, akik nyitottak is arra, hogy gondnokságuk alá vegyék a hófogókat, amint azok megvásárlására lehetőség lesz. Kovács végül elmondta, a megyei önkormányzat nagyjából tizenöt kilométernyi hófogót szeretne egyszerre kihelyezni, és azokat a községek gondjaira bízni, elsősorban a problémás szakaszok mentén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés