
Három millió lejes saját bevételre számíthat a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az év végéig, ugyanakkor a nemrégiben megszavazott, jövő évi adócsökkentés megközelítőleg tizenhárom százalékos kiesést eredményezhet 2015-ben.
2014. december 15., 15:432014. december 15., 15:43
A megyeszékhely saját bevételei megközelítőleg 2,4 millió lejjel voltak magasabbak december 10-ig, mint a tavaly év végéig, ez tehát azt jelenti, hogy 2014 végéig akár a hárommilliós nagyságrendű bevételt is elérheti az önkormányzat – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mint magyarázta, az önkormányzat gazdasági szempontból tekintve jelenleg jó pályán van, a saját bevételek folyamatosan nőnek és stabilizálódni látszanak, éppen ezért „megengedhetjük magunknak, hogy a minimális szintre csökkentsük az ingatlan és terület adót a természetes személyek esetében” – fejtette ki Antal Árpád, utalva a múlt héten megszavazott határozatra.
„A szentgyörgyi lakosokat úgy ismerem, mint akik tisztességesen kifizetik a rájuk kiszabott adókat, nem számítok arra, hogy az adócsökkentés után lesz olyan, aki eddig nem fizette be ezt, ezután viszont megteszi” – magyarázta Antal Árpád, aki nem csupán a helyiek adófizetési szokásairól, hanem a bevételkiesés mértékéről is beszélt. Mint kifejtette, ez a tíz százalékos csökkentés előreláthatóan 370 és 380 ezer lej közti éves bevételkiesést eredményezhet, így a 2014-es évhez viszonyítva az ingatlan- és területadó-kedvezmény nagyjából 13 százalék mínuszt jelenthet jövőben a helyi költségvetésben.
Az adóhivatal különben hosszabbított munkaprogrammal tart nyitva november óta. Ennek megfelelően az Olt utca 2-es szám alatt található Közpénzügyi Igazgatóságon csütörtökönként reggel 8 és délután 18 óra között lehet adót fizetni. További munkanapokon az ügyfélfogadás a régi program szerint zajlik, azaz hétfőtől szerdáig 8 és 14 óra, valamint pénteken 8 és 12 óra között.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!