Ittas sofőrök hétvégéje

•  Fotó: Illusztráció

Fotó: Illusztráció

Az átlaghoz képest sok ittas gépkocsivezetőt fülelt le a háromszéki rendőrség a hétvégén. Vasárnap négy személyt is elkaptak, akik magas véralkoholszinttel ültek a kormánykerék mögé.

Nagy D. István

2013. június 17., 16:282013. június 17., 16:28

A sepsiszentgyörgyi közlekedésrendészeknek már szombat reggel kevéssel hét óra után dolguk akadt, ugyanis a városközponti Gróf Mikó Imre utcában egy ellenőrzésre megállított gépkocsi 43 éves sofőrjénél 42 ezrelékes alkoholszintet mértek. Ezt követően kora délután szintén Sepsiszentgyörgyön az Oltmező utcában egy 61 éves férfi bukott le a közúti ellenőrzésen. Mint kiderült, utóbbi sokkal alaposabban felöntött a garatra, mielőtt autóba ült. A harmadik „áldozat” kevéssel ezután a December 1. sugárúton került az egyenruhások figyelmébe, szintén rutinellenőrzés révén. A három fülön csípett közül az utóbbi, egy 52 éves férfi esetében tapasztalták a legmagasabb alkoholszintet. Mindhármukat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba szállították további vizsgálat végett, a közlekedésrendészet pedig eljárást indított ellenük ittas vezetés miatt.

Vasárnap a nagybaconi egyenruhásokat riasztotta egy helybéli nő, hogy élettársa, akivel előzőleg összeszólalkoztak, részegen útnak indult egy robogón. A férfit az egyik utcán sikerült megállítani, és azon túl, hogy jócskán ittas volt, kiderült, hogy nem rendelkezik semmilyen járművezetői jogosítvánnyal. A tettenérést követően a rendőrök a baróti városi kórházba kísérték további vizsgálatokra. A férfi ellen ittas és jogosítvány nélküli vezetés miatt indított eljárást a baconi rendőrség.

Ioan Popa Kovászna megyei rendőrfőnök a múlt héten úgy értékelte, hogy Háromszék nem tartozik a listavezető megyék közé, ami az ittas vezetés miatt bekövetkező baleseteket illeti, viszont nagyjából a középmezőny felső határán van a tetten ért részeg sofőrök számával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés