Ismét megrongálták a SIC-pannót

Ismeretlen elkövetők kék festékkel öntötték le a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt található SIC – Terra Siculorum feliratú pannót. Nem ez az első eset, hogy meggyalázzák a táblát, az ügyben ezúttal feljelentést tesznek.

Bencze Melinda

2015. március 08., 18:182015. március 08., 18:18

2015. március 08., 18:192015. március 08., 18:19

Alig két hónapja festették fel a „Fuk you” gyalázkodó szöveget a SIC pannót tartó utánfutóra, szombatról vasárnapra virradó éjszaka ismét megrongálták a táblát Sepsiszentgyörgy központjában. Az ezúttal kék festékkel leöntött pannót ábrázoló képet vasárnap délután többen is megosztották a közösségi oldalakon, sokan felháborodva vették tudomásul az esetet, és zéró toleranciát mutattak az ügyben.

Tamás Sándor, Kovászna Megyei Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „mélyen megdöbbentette a helyi magyar közösséget az etnikai indíttatásból elkövetett vandalizmus, a székely szimbólum meggyalázása”. Hozzáfűzte: feljelentést tesznek az elkövetők ellen, hogy felelhessenek minősíthetetlen tettükért. Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, nem áll szándékukban találgatni és nyomozgatni a tettesek kilétét illetően, ezért tesznek feljelentést. Arra a kérdésre, hogy mi történik a megrongált táblával, kifejtette: amennyiben az összefestékezett felületet le lehet takarítani, akkor letisztítják, ha viszont nem, akkor valószínűsíthetően kicserélik.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sepsiszentgyörgyi szervezetének tagjai is felháborodtak a tábla megrongálása miatt. Mint fogalmaznak, az időzítés nem lehet véletlen, hiszen közeledik a március 10-i Székely Szabadság Napja, és világos üzenettel bír a SIC tábla meggyalázásnak időzítése: az esemény bejelentése után, de még március 10-e előtt történt. A mozgalom tagjai hozzáteszik: „tudjuk, hogy a román nacionalista köröknek nagyon nem tetszenek a székelység autonómiatörekvései, illetve két nappal ezelőtt a Noua Dreapta szélsőségesen magyargyűlölő szervezet kolozsvári elnöke egy olyan javaslatot is tett, hogy Sepsiszentgyörgy legyen Románia új fővárosa”. Az esetet követően a HVIM tagjai ismételten felszólítják az erdélyi magyarokat arra, hogy vegyenek részt a március 10-ére szervezett tüntetéseken.

Mint ismeretes már több atrocitás is érte a SIC pannót. A több, mint két éve kikerült táblát korábban Codrin Munteanu volt Kovászna megyei kormánymegbízott kérésére takarták el több ízben is román zászlóval. A SIC – Terra Siculorum reklámpannót készítő céget is zaklatta a prefektus és a pénzügyi ellenőrző intézmények, ezt követően az utánfutót beszerzési áron vásárolta meg Kovászna Megye Tanácsa a vállalkozástól. A táblát hosszabb időre elvitték az Erzsébet parkból, december közepén került ismét vissza a helyére, majd január közepén trágár szövegeget festettek fel az utánfutóra, helytelenül. A román kisegyesülés ünnepe előtt Sebastian Cucu, jelenlegi Kovászna megyei prefektus is a SIC-pannó eltávolítását kérte.Tamás Sándor akkor úgy nyilatkozott: a molinó marad, hiszen azt nem valaki miatt vagy valaki ellen tették ki, hanem azért, hogy a székelység nemzeti identitását érvényesítse.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés