
Utolsó percben befejezték a Kovászna városi vízvezetési munkálatokat, és csütörtökön megnyílt a forgalom a Kovászna–Kommandó közúton, így nem szigetelődött el a megye legmagasabban fekvő települése.
2015. október 02., 19:512015. október 02., 19:51
Két hónapig ugyanis a Papolc–Kommandó közötti erdei úton lehetett megközelíteni a hegyi települést, ám a terelőutat október elején lezárták a forgalom elől, és ezentúl csak a fakitermelő cégek teherautói használhatják.
A papolci utat a zágoni önkormányzat és a prefektúra hozzájárulásával tudták megnyitni, tavaly azt európai uniós támogatásból újították fel, ám attól tartottak, hogy veszélybe kerülhet az ötéves jótállás, ha változtatnak a besoroláson. A vízvezetési munkálatok éppen azért csúsztak meg, mert a kivitelező arra várt, hogy megkapják az engedélyeket a papolci út megnyitására, és lezárhassák a közutat. Végül sikerült tartani a határidőt, a megyei utat megnyitották, a papolci úton pedig újra leengedték a sorompót, bár Kis József zágoni polgármester a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a két hónap alatt, amíg arra terelték a kommandói forgalmat, a faluban is megrongálódott az út, és az erdei út is javításra szorul.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Kovászna megyei víz- és csatornahálózat kiépítésére nyert európai uniós pályázat részeként cserélték ki a vezetéket a Nagy-Bászka-patak Kommandó feletti vízgyűjtőjétől a Kovászna városhoz tartozó Tündérvölgyben levő vízkezelő állomásig, ehhez pedig fel kellett ásni a Kovászna és Kommandó közötti egyetlen közutat. A csöveket már lefektették, az elkövetkező időszakban az utat próbálja helyreállítani a kivitelező cég – tudtuk meg a helyi önkormányzattól.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!