
Fotó: 3szek.ro
Összevonnak két szakiskolát Sepsiszentgyörgyön: a helyi képviselő-testület szerdán hosszas vita után szavazta meg, hogy szeptembertől a Kós Károly Szakközépiskola a Puskás Tivadar Szakközépiskola alegységeként fog működni.
2017. január 18., 18:222017. január 18., 18:22
2017. január 18., 19:512017. január 18., 19:51
Az ellenzéki magyar, valamint a román tanácstagok hevesen támadták a tervezetet, de az RMDSZ-es többségű testület végül elfogadta azt. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette: tavaly rendeltek egy tanulmányt a helyi közoktatás helyzetéről, és kiderült, hogy a belvárosi iskolákban nem hatékony az infrastruktúra, a szakiskolákban például sok a kihasználatlan tér. Az elöljáró kifejtette: szeretnék, ha minden diáknak egyformán előnyös feltételeket tudnának biztosítani, ezért észszerűsítik az iskolahálózatot. Az Kós Károly Szakközépiskola diákjai ezért ősztől a Puskás Tivadar épületeiben kezdik meg a tanévet.
Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője nehezményezte, hogy későn kapták kézhez a tervezetet, szerinte ugyanakkor nem kellene összevonni a két iskolát, mert ez az egyik megszűnésével jár. Egyetértettek vele a román tanácstagok is, akik attól tartanak, hogy veszélybe kerül a város egyetlen román tannyelvű, Constantin Brancuşi-ról elnevezett szakközépiskolája. Antal Árpád úgy reagált: minden változásnak vannak ellenzői, de a diákok érdekében kell meghozniuk a döntést. Végül leszavazták a tervezet elnapolására, illetve a Kós Károly Szakközépiskola önállóságának megtartására vonatkozó javaslatokat.
A Kós Károly-iskola jelenlegi belvárosi patinás épületét felújítják, a tervek szerint itt alapítják meg a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Gimnázium elemi osztályaiból összevont új tanintézetet. Az új elemi iskola alapításáról még nem született végleges döntés – az intézményvezetők és a tanítók a költözésbe már beleegyeztek, de abban egyelőre nincs konszenzus, hogy önálló jogi személyként vagy a jelenlegi iskolák külön struktúrájaként folytassák. Sztakics Éva azt is elmondta: egyeztettek a négy sepsiszentgyörgyi szakiskola vezetőjével, akik közül hárman egyetértettek abban, hogy a közeljövőben egy intézménybe kellene összevonni a szakképzést.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!