
A bábszínház olyan élményt nyújt a gyermekeknek, amelyet sem a meseolvasás, sem a rajzfilm nem tud pótolni. Életre kelti a holt anyagot, a gyerekek pedig a főhőssel azonosulva megélik, átélik a történetet. Az Iskola másként most következő hetében a sepsiszentgyörgyi Cimborák kisiskolásoknak, de kiskamaszoknak is játszik előadást.
2014. április 06., 14:352014. április 06., 14:35
Szervezett kisiskolás csoportokat várnak az április 7-én, hétfőn 10 és 12 órára a Benedek Elek meséjére épülő, A szegény ember királysága című bábelőadásra. Április 8-án, kedden 12 órától ugyanezzel az előadással Négyfaluban vendégszerepelnek. Április 9-én, szerdán 10, 12 és 18 órától a Mátyás királlyá koronázását játsszák. Kamaszoknak, azaz tíz év felettieknek szól az április 10-én, csütörtökön, 10 és 12 órától, április 11-én, pénteken 10 és 14 órától játszott Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? kamaszmonológ. Az előadások helyszíne a bábstúdió, jegyek foglalása a 0749-373633-as telefonszámon (Demeter Noéminél) lehetséges. Jegyek ára 4 lej gyerekeknek/diákoknak, 8 lej felnőtteknek.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!