Hétvégén nem figyelmeztettek Háromszéken a hatóságok, így a vadpiknikezés az eddig megszokott módon folyt. A köztisztasági vállalat munkatársai már eltakarították a szemetet, ami idén sem volt több, mint az elmúlt évek során.
2012. május 02., 12:262012. május 02., 12:26
2012. május 02., 12:552012. május 02., 12:55
Március 27-én jelent meg Romániában a pikniktörvény, miszerint a helyi tanácsok által erre a célra kialakított kirándulóhelyeken szabad tüzet gyújtani és a szabadban étkezni. Bár a négynapos vakáció előtt a hatóságok felhívták a figyelmet, hogy a környezetvédelmi őrség és az állami erdészet több mint ezer alkalmazottja járőrözni fog a legnépszerűbb kirándulóhelyeken, Háromszéken nem történt ellenőrzés. Ugyanakkor több tonna szemét gyűlt össze a környék kirándulóhelyeiről – mondta Tóth B. Csaba, a Tega Rt. vezetője, akitől megtudtuk: bár nem mérték meg az összegyűjtött hulladékot, az ilyenkor szokásos mértékben szemeteltek a háromszékiek.
A köztisztasági vállalat vezetője azt is elmondta: nemsokára ismét beindul a Zöld Őrség program, melyben 8 tagú, főként környezetvédelmis diákokból toborzott biciklis mobil csapat gyűjti össze az ott hagyott hulladékot. A Zöld Őrség önkéntesei nem büntetnek, ez nem áll módjukban, viszont értesítik a rendőrséget, és figyelmeztetik a turistákat. A helyi határozatok szerint a közterületen történő szemetelésért 50-től 150 lejig terjedő, illetve a vízpartokon történő autómosásért, szemetelésért akár 150–300 lejes büntetéseket szabhatnak ki.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!