Ijesztő méreteket öltött a súlyos autóbalesetek száma Háromszéken

Ismét halálos autóbaleset történt péntek reggel Kovászna megyében. Az elmúlt napokban a rendőrök több súlyos és könnyebb kimenetelű balesetnél is helyszíneltek. A rendőrségi beszámolók szerint jóval több közúti baleset történt idén, mint tavaly.

Szabó Enikő

2013. december 20., 13:312013. december 20., 13:31

2013. december 20., 15:102013. december 20., 15:10

Halálos balesetet szenvedett egy gépkocsivezető pénteken Csernátonban – közölte portálunkkkal Nicoleta Marin. A rendőrségi szóvivő beszámolója szerint az előzetes vizsgálatok alapján a rendőrök megállapították, hogy egy Brassóból Kézdivásárhely irányába haladó, utánfutós gépjármű az egyik legveszélyesebb kanyarban a túlzott sebesség miatt a menetiránnyal ellentétes sávra sodródott át, és nekicsapódott egy szemből érkező, szabályosan haladó autónak. Utóbbinak 42 éves sofőrje a balesetben súlyosan megsérült, a mentést követően pedig nem sokkal elhunyt a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi kórházban.

A csütörtöki és péntek reggeli tragédiák mellett  Bodzafordulón, a Brassó fele vezető úton és a Kommandó-Kovászna útvonalon is balesetek történtek. Ráadásul Maksánál egy sofőr túl gyorsan vette be a kanyart, ennek következtében pedig egy villanyoszlopnak csapódott. Az autó a villanyoszlop melletti ház oldalán landolt, a sofőr pedig sérülés nélkül „úszta meg” a balesetet.

Az időjárási viszonyoknak nem megfelelő közlekedés a két másik balesetben csupán anyagi károkat okozott – tájékoztatott Nicoleta Marin. Az egyik, könnyű kimenetelű balesetben két gépkocsi ütközött össze, továbbá egy Kovásznára tartó gépkocsi elsőbbséget adva egy Kommandó fele haladó járműnek, a hóval takart úttestről egy tizenöt méteres szakadékba csúszott. Személyi sérülés ebben az esetben sem történt.

Ebben az évben Kovászna megyében 82 súlyos közlekedési balesetet jegyeztek, ebből 22 volt halálos kimenetelű, továbbá a súlyos sérülések száma is meghaladja a nyolcvanat. A háromszéki közúti szerencsétlenségekben ráadásul még 39-en szenvedtek könnyű sérüléseket – összegezte a szóvivő, hozzátéve, hogy ez hét halálesettel többet jelent, mint tavaly.

Háromszéken, 2013-ban a szabálytalankodó gyalogosok okozták a legtöbb balesetet, ezt követi az elsőbbség meg nem adása, a szabálytalanul közlekedő kerékpárosok és az ittasan vezető sofőrök valamint a túlzott sebesség miatt bekövetkezett balesetek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés