
Tizenhat és huszonöt év közötti fiatalok jelentkezését várják a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete által hetedik alkalommal meghirdetett Székely Március szónokversenyre. Az esemény a Pilvax rendezvénysorozat része.
2015. február 23., 17:402015. február 23., 17:40
A verseny célja a március 15-ei sepsiszentgyörgyi ünnepség ifjúsági szónokának kiválasztása, továbbá a helyi fiatalok társadalmi együttlétéhez szükséges nyelvi, kommunikációs és retorikai képességeinek fejlesztése. Az esemény szervezői azt vallják, a verseny alkalmat ad az ifjúság tagjainak arra, hogy gyakorolják a kulturált nyelvi viselkedést, az önálló szónoki alkotás megszerkesztését, mindezen felül pedig saját véleményüknek érvelő kifejtését, de a megfelelő önismereten alapuló magabiztos fellépést is elősegíti a vetélkedő – áll a pályázati kiírásban.
A versenyre való felkészüléshez ajánlott irodalomként az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit, tanulságait, következtetéseit, az érvelő szöveg, valamint a szónoki beszéd műfaji sajátosságait jelölték meg. Mint a szervezők fogalmaznak, a szabadságról alkotott filozófiai ismeretek, valamint a középiskolai tankönyvek retorikai fejezetei és gyakorlatai is fontosak lehetnek, segíthetnek a felkészülésben.
A vetélkedő két részből áll: egy adott téma vagy idézet alapján a helyszínen kell kidolgozniuk a jelentkezőknek a beszédüket, majd egy rövidebb felkészülési idő után az érdeklődők jelenlétében előadják általuk megírt szónoklataikat. Az eseményre március 6-án, péntek délután a Tein Teaházban kerül sor, a szónoklatokat szakmai zsűri bírálja el. A fődíj egy 200 lejes pénzjutalom, továbbá felszólalási lehetőség a március 15-ei, Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő ünnepségen. A szónokverseny 2014 óta a Pilvax rendezvénysorozat része.
A szónokversenyre március 4-éig, szerdáig lehet jelentkezni Kovács Zenkő Bernadettnél a 0728-091.397-es telefonszámon, illetve az emihirek@emihirek.com elektronikus postacímen.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!