
A 22. Szent György-napok keretében köszöntötték a házasságuk ötvenedik, illetve hatvanadik évfordulóját ünneplő sepsiszentgyörgyi párokat.
2013. április 24., 19:032013. április 24., 19:03
2013. április 25., 08:532013. április 25., 08:53
Egy gyémánt- és húsz aranylakodalmat ünneplő sepsiszentgyörgyi házaspárt köszöntött Antal Árpád András a városháza házasságkötő termében szerdán. A megyeszékhely polgármestere könnyekkel a szemében bevallotta, hogy számára a Szent György-napok legmeghatóbb pillanata a házasságuk ötvenedik, illetve hatvanadik évfordulóját ünneplő párok köszöntése.
„Az én szememben mindannyian a város Pro Urbe díjasai, hiszen elvégezték a munkát, és példát mutattak a fiataloknak. Önök energiát és erőt adnak, mutatják a helyes irányt. Életük példamutatás, érték és mérték a város számára” – hangsúlyozta a polgármester.
Kovács István unitárius lelkész emlékeztette az egybegyűlteket, hogy egykoron az Isten színe előtt fogadtak egymásnak örök hűséget, és együtt indultak el a túlsó part felé. Úgy telt el az a fél évszázad, hogy az otthonokban béke volt, új nemzedék érkezett a szeretet csodájának köszönhetően – mondta a lelkész, majd Isten áldását kérte az ünneplőkre, mert az ifjúságnak és a földhöz egyre közelebb hajló kornak is megvan a maga szépsége. A lelkész bízik abban, hogy az idősek példáját követve az ifjak is megtalálják egymás kezét nemzetünk jövője, fennmaradása érdekében.
Az idős pároknak virágcsokrot és emléklapot adott át a polgármester. Az ünnep fényét emelte a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyesének előadása.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!