Május végén lehet iratkozni az ország egyetlen magyar nyelvű középiskolai drámaosztályába.
2012. május 07., 18:112012. május 07., 18:11
2012. május 07., 18:122012. május 07., 18:12
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban 12 éve működik a drámatagozat, amely ebben a tanévben és két évvel ezelőtt is elnyerte a legjobb romániai drámatagozatnak ítélt minisztériumi díjat. Fazakas Misi, a tagozat vezetője elmondta, egész Erdélyből várják a jelentkezőket. A drámatagozatos diákok színházi előadásokban is kipróbálhatják magukat, beválogathatják őket az Osonó Színházműhely produkcióiba. A kötelező érettségi mellett szakérettségit is letesznek, így szakképesítést elismerő oklevelet is kapnak.
Fazakas Misi szerint a drámaosztály a szakmai képzésen túl a tizenévesek személyiségének fejlesztésére is hangsúlyt fektet, elvégzése nagyobb esélyt nyújt a színművészettel kapcsolatos egyetemi szakokra való bejutásra, ugyanakkor az állandó beszédtechnika órák, a kommunikációs készség fejlesztése más pályákon való érvényesülést is segíti.
Újszerű kezdeményezéssel rukkolt elő a kézdivásárhelyi Udvartér Színház. Duncan Macmillan Lélegezz! című stúdióelőadását beszélgetés követi a Vigadó Művelődési Központban.
Orrvérzést, hallási nehézséget, szédülést sokan tapasztalnak, de csak kevesen tudják, mikor érdemes orvoshoz fordulni a panaszokkal. Rétyi Zselyke szakorvos beszélt a legelterjedtebb fül-orr-gégészeti betegségekről, tünetekről és kezelésükről.
Diákok és tanárok nagyszabású jubileumi gálaműsorral tisztelegtek a fennállásának 345 éves évfordulóját ünneplő kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium előtt. Az 1680-ban alapított iskola az építő embert állítja példaképül elénk.
A múlt század elejére Európában jelentősen megfogyatkozott eurázsiai hód háromszéki visszahonosítására tett kísérletek sikeresek lettek, egyesek szerint talán túlságosan is. Az aktuális helyzetet egy pályázat keretében mérnék fel.
Hízelgő lehet, ha egy népről azt mondják, jól érti és műveli a viccet. Erre a következtetésre juthattunk az Mathias Corvinus Collegium meghívására érkező előadók e heti sepsiszentgyörgyi előadásán.
Az idei SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál mintegy 120 programot kínál, 38 standon közel 50 kiadó könyveit lehet megvásárolni – vasárnapig várják a látogatókat a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénába.
A falusi élet mozzanatait megörökítő tér kialakítását már korábban is tervezték, de mindeddig nem találtak hozzá megfelelő helyet. A most készülő bölöni falumúzeum egyik legértékesebb darabja egy 1848-ból származó, fából készült nyereg.
Fennállásának 12. évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény, amely ez alkalomból különleges, előadással kísért fotókiállítással rukkol elő. A Mikrovilág csodáit május 23-án 18 órától lehet megtekinteni.
Kevesebb mint egy éve még vészesen közel állt a kiszáradáshoz, a sürgősségi beavatkozások azonban meghozták az eredményt: lassan visszanyeri régi formáját a Rétyi-tó. A partján lévő szálloda gazdát cserélt, így hamarosan a vendéglátás is fellendülhet.
Kénytelen kölcsönhöz folyamodni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, hogy biztosítani tudja az Országos Helyreállítási Alap keretében megnyert pályázatokból kivitelezendő munkálatok önrészét és az el nem számolható költségeket.
szóljon hozzá!