
Összesen 265 ezer lejt gyűjtött a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) különböző adománygyűjtő eseményeken 2015-ben, ebből pedig több mint 250 ezer lejt fordított vissza közösségi célokra.
2016. január 11., 16:582016. január 11., 16:58
A 265 ezer lejnyi összeg több mint hatvan százaléka a 22 ezer felhasználót számláló közösségi kártyaprogramban gyűlt össze – tájékoztat a HKA hírszolgálata. A közösségi célokra visszafordított összegeket tekintve az alapítvány 34 ezer lej értékben támogatott helyismereti kirándulásokat, 16 ezer lejt fordított ösztöndíjakra, 14 ezer lej értékben pedig őshonos gyümölcsfa-csemetéket osztott szét 12 háromszéki településen. Ezen kívül 41 ezer lejjel támogatta civil szervezetek programjait, 7 ezer lejt ifjúsági célokra fordított, és 17 ezer lej értékben játszóteret hozott létre Kézdivásárhelyen, valamint közösségi teret Kovásznán.
A HKA 25 ezer lejes alapot hozott létre a székelyföldi tehetséges fiatalok támogatására, míg csemetekert létrehozására közel 43 ezer lejt fordított. A közösségi kártyaprogram okostelefonon futó alkalmazásának elkészítését is finanszírozták. A HKA által szervezett akciókon és programokon több mint 27 ezer személy vett részt az elmúlt évben.
Az alapítvány idei céljai között továbbra is kiemelt helyen szerepel a közösségikártya-program fejlesztése, az őshonos facsemeték ültetése Háromszéken, a helyi közösségek kezdeményezéseinek támogatása, ugyanakkor a tehetséges gyermekek és fiatalok felkarolása. Ebben az évben az alapítvány tíz programot tervez.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!