
Húsz éves hagyományt ápolva táboroztak Benedekmezőn a Máltai ifjúság tagjai az elmúlt héten. Idén negyven gyerek és húsz felnőtt vett részt a szabadidős tevékenységeken.
2014. augusztus 26., 14:022014. augusztus 26., 14:02
Keresztes Ibolya, a Máltai Segélyszolgálat ifjúsági tagozatának munkatársa elmondta: a tábornak olyan hagyományos elemei vannak, mint a reggeli énekszó, torna és ima, és ez nem változott idén sem. „A fiatal önkéntesek húsz éves hagyományt ápolnak azzal, hogy jövő nemzedéket építenek, biztosítják a következő generációt, megmentik az önkéntességet, mint életérzést és társadalmi szükségletet” – mondta a szervező.
Idén hatvan személynek adott otthont a tábor: negyven gyerek kedvében járt közel húsz felnőtt, a különböző csapatépítő, ismerkedő, fejlesztő, szórakoztató programok segítségével. A szervezők ez alkalommal külön tevékenységet biztosítottak a tizenkét éven aluli gyerekek számára és külön a tizenhárom éven felülieknek. Ezzel nem elválasztani szándékozták a két korosztályt, hanem a megfelelően felkészíteni az elkövetkezendő évekre – magyarázták a szervezők. Ugyanakkor a közös tevékenységek sem maradtak el: kirándulások, játékok, és képzések színesítették ezeket a programokat.
Székely Róbert, a tábor vezetője elmondta, a táborozás alatt egy újabb problémát sikerült megoldaniuk, a korosztályok közötti feszültségből baráti kapcsolatok alakultak ki, a különböző programoknak köszönhetően, és ez biztos út a problémamentes együttműködéshez. Szeptembertől újra beindulnak a csoporttalálkozók, a szociális tevékenységek, és nagy szükség van a lelkiismeretes emberekre, önkéntesekre.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
szóljon hozzá!