Helyi sztárok a városnapokon

Idén is lesz Diákegyüttesek Találkozója, de a városnapok keretén belül – tájékoztatott Mihály István EMI-elnök és Nemes Előd, a rendezvény újraindító ötletgazdája. Ugyanakkor több helyi vonatkozású zenész is teret kap majd: László Attila, Ráduly Botond Manó, Kerezsi Csongor és a Taxi, valamint a Stroke69.

Bús Ildikó

2012. március 12., 11:282012. március 12., 11:28

2012. március 12., 12:112012. március 12., 12:11

A tervek szerint a B színpadon zajló minifesztiválon a jelentkező együttesek közül a legjobb pontszámot elérő hét együttes lép fel, a kötelező repertoárban pedig két feldolgozásnak és két saját számnak kell szerepelnie. A legjobb diákegyüttes lesz az aznap este 21 órától koncertező Kalapács együttes előzenekara. Jelentkezni április 4-éig lehet, a jelentkezési lap letölthető az EMI oldaláról.

A Szent György téri és Szabadság téri nagyszínpadokról sem maradtak le a helyi vonatkozású fellépők, ugyanakkor a B színpadon fellép a Tix-it, Opra Monica tanárnővel kiegészülve, a Prog. Organ és Kátay Judit, a Crush rockegyüttes, a Waterlily’s Band és a már veteránnak számító Equinox zenekar Ráduly Botond Manó, Logofătu Diana és Kertész Huba közreműködésével, mindhárman tehetségkutató versenyek győztesei. Az őrült ír zenekarnak titulált Firkin szintén magában hordoz némi sepsiszentgyörgyi kötődést. Az európai hírű magyarországi zenekar vezetőjének és fuvolásának, Péter Jánosnak a gyökerei Sepsiszentgyörgyön vannak.

Azt pedig már minden városlakó tudja, hogy az egyik főmeghívott, a Taxi együttes basszusgitárosa, Kerezsi Csongor zenélt már a NemEz és az Equinox zenekarokban is, és 2009-ben kapta a lehetőséget, hogy a bukaresti Taxiban zenéljen. A modern klubzene tavalyi szenzációja, a Stroke 69 megálmodója, Illyés Zsolt szintén megyeszékhelyi. Slágere, a Beautiful Smile a világ összes slágerlistáját megjárta már. A Csillag születik tehetségkutató nagy kedvence, a 4 For Dance egy kézdivásárhelyi származású taggal büszkélkedik. Gál Sándor a céhes városban született, majd ott gyerekeskedett, aztán szüleivel Nyíregyházára költöztek, ott ismerkedett meg a többi táncossal, és ott hozták létre a világbajnoki címet is elnyert 4 For Dance együttest.

És ha már a Csillag születiket említettük, idén újra fellép a tavalyi győztes, László Attila is, akiről sokan nem tudják, hogy tavalyelőtt már koncertezett a Szent György-napokon.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Készül az új középiskola Baróton, kérdés, hogy mikor sikerül benépesíteni

Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.

Készül az új középiskola Baróton, kérdés, hogy mikor sikerül benépesíteni
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Látványos volt a baleset, de szerencsére nem voltak súlyosak a következmények

Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.

Látványos volt a baleset, de szerencsére nem voltak súlyosak a következmények
2026. március 21., szombat

A Fülemüle utcát is feltörik, de megéri: tavaszi munkálatok Sepsiszentgyörgyön

A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.

A Fülemüle utcát is feltörik, de megéri: tavaszi munkálatok Sepsiszentgyörgyön
2026. március 20., péntek

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre

Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre

A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre
2026. március 19., csütörtök

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen
2026. március 19., csütörtök

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre

Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében

Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
Hirdetés