
Fotó: Nagy D. István
Referendum szervezését kezdeményezi Székelyföld és Partium településein az RMDSZ a kormány által tervezett közigazgatási átszervezés elleni lépésként. A kezdeményezés minden településen aláírásgyűjtéssel indul a napokban.
2013. augusztus 16., 20:052013. augusztus 16., 20:05
2013. augusztus 17., 18:192013. augusztus 17., 18:19
A népszavazásra vonatkozó elképzelésről Kelemen Hunor szövetségi elnök beszélt pénteken Sepsibesenyőn, a Háromszéki Nyári Szabadegyetem idei kiadásának második napján. Az elnök a fórumbeszélgetésen részvevőknek a régióátszervezés elleni fellépéseket firtató kérdésére válaszolva kijelentette, hogy minden lehetséges demokratikus eszközt meg kell ragadni, ideértve az utcára vonulást, a polgári engedetlenséget, de csakis a párbeszédet követően. A radikálisabb tiltakozási formákról tehát nem mondtak le, és továbbra is folyik a szeptemberre tervezett nagyszabású tüntetés szervezése, de ezt megelőzően elindítják a helyi referendumok megszervezését. A népszavazás során a települések lakóinak azt kell majd megjelölniük, hogy mely községekhez, városokhoz szeretnék, ha tartozna a lakóhelyük.
Az érvényben lévő jogszabály értelmében a helyi referendum megszervezéséhez támogató aláírás szükséges (a lakosság legkevesebb öt százalékának), ezt a folyamatot már a napokban elkezdik. Ezt követi a települési képviselő-testületeknél a vonatkozó határozatok meghozatala, amire várhatóan legkésőbb novemberig sor kerül, majd ezt követően ki kell várni a prefektúrák esetleges támadását. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nem zárta ki, hogy a kormányhivatalok valamelyike él majd a támadás jogával, viszont ez egyben üzenet is lenne Európának – ahol a referendumot mint véleménynyilvánítási lehetőséget mindenhol elismerik –, hogy mit is jelent Romániában a demokrácia.
Az utcai megmozdulásokra visszatérve Kelemen Hunor még elmondta, ezidáig nem született döntés arról, hogy a szeptemberi, Székelyudvarhelyre elképzelt megmozdulást végül megtartják-e vagy sem, figyelembe véve, hogy a Székely Nemzeti Tanács októberre hirdette meg a Kökös–Bereck-felvonulást, szintén az átszervezés elleni tiltakozásként. Kelemen szerint a napokban döntés születik, el szeretnék ugyanis kerülni, hogy a két rendezvény kioltsa egymást. „Az SZNT-vel közös nevezőre fogunk jutni, hiszen egy civil tömörülésről van szó, amellyel eddig is tisztességes viszonyunk volt, nem létezik konkurencia az RMDSZ és az SZNT között” – szögezte le a szövetségi elnök.
Kelemen előzőleg már hangsúlyozta, hogy a jelenlegi állást figyelembe véve a régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása várhatóan 2015-ben kerülhet megvalósításra, viszont könnyen előfordulhat, hogy a román politikum nem vállalja, hogy választás előtti évben egy gyökeres „felforgatást” véghezvigyen az államigazgatásban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!