Háziorvosi gondok Háromszéken

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Továbbra is gondot jelent a háromszéki háziorvosok számára, hogy a páciensek egy jelentős része még mindig nem ismeri a jogait.

Nagy D. István

2013. március 14., 19:512013. március 14., 19:51

2013. március 14., 19:522013. március 14., 19:52

Lucia Șereș, a Háziorvosok Kovászna Megyei Szövetségének elnöke csütörtökön ismertette a legfőbb problémákat, amelyeket továbbra is tapasztalnak. A szakember szerint elsősorban a küldőpapírok, illetve a receptek kapcsán tapasztalnak komoly gondokat, így például a laborvizsgálatok esetében, ugyanis a vonatkozó küldőpapírok – a szűkös keret miatt – harmincnapos érvényességűek. Ráadásul a vizsgálatokat csak előjegyzéses alapon végzik, ezért előfordulhat, hogy a páciens kicsúszik a határidőből, így kezdheti előröl az egészet. Egy másik komoly probléma, hogy több szakrendelőnek vagy magánklinikának nincs szerződéses viszonya a pénztárral, így hiába állítják össze a páciens kórdossziéját, aminek része egy küldőcédula, ezt a háziorvosok nem fogadhatják el, és nem írhatnak fel receptet.

Az elnök szerint a leírtakhoz „csatolható”, hogy az akut betegségekre havonta egy vény tölthető ki, ezért mind a háziorvosok, mind a szakorvosok a nem heveny betegségek esetében használható recepteket használják, mintegy zsonglőrködve ezekkel. Șereș úgy véli, ezt az előírást minél hamarabb meg kellene változtatni.

Végül az elnök még egy súlyos problémára is rávilágított, arra, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi minősül jövedelemnek és mi nem. A nyugdíjasoknál előfordul ugyanis, hogy igaz, hogy a járandóságuk nem haladja meg a hétszáz lejt – tehát jogosultak az ingyenes és ártámogatott gyógyszerekre –, viszont rendelkeznek például földterülettel vagy bérbe adott ingatlannal, és emiatt kiesnek a kedvezményezettek köréből. A számvevőszék tavaly már több orvost is felkeresett, és kötelezték őket az ilyen vények után bevételezett összegek megtérítésére, mivel tulajdonképpen nem lett volna joguk felírni a készítményeket az illető pácienseknek. Az elnök szerint a háziorvosok csak a beteg nyilatkozata alapján tudnak eljárni, viszont a számvevőszék szerint a páciensek feladata lenne az adóhivataltól beszerezni az igazolást a jövedelmükről.

Némi gondok vannak még az elektronikus receptek kibocsátása körül is, bár ezeket nagyrészt már lerendezték mind a gyógyszertárakkal, mind a kórházakkal – magyarázta Lucia Șereș.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés