Havazás és útbeomlás nehezíti a közlekedést Háromszéken

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Három, jelentős járműforgalomnak kitett országúton is gondokat okozott a havazás, illetve a nagy mennyiségű csapadék Háromszéken. A rendőrség fokozott óvatosságra inti azokat, akik útra kelnek.

Nagy D. István

2013. október 01., 17:492013. október 01., 17:49

2013. október 01., 19:352013. október 01., 19:35

A rendőrség tájékoztatása szerint reggel részlegesen, délre pedig teljesen lezárták a 2D jelzésű országos érdekeltségű utat, Ozsdola község határánál, illetve a szomszédos Vrancea megyében is. Kora délelőtt téli abroncsok nélkül semmilyen jármű nem közlekedhet, illetve a nehézgépjárműveket egyáltalán nem engedtek a Tulnici irányában vezető szakaszra, mivel a szél miatt helyenként a hóréteg elérte a 20–25 centiméteres vastagságot. Végül a közlekedésrendészet az útszakasz teljes lezárása mellett döntött, amit az úttest állapota és a látásviszonyok is indokoltak. Szintén a hó nehezítette a közlekedést Bereck és Ojtoz között, a 11-es számú szintén országos besorolású útszakaszon. Az egyenruhások itt is állandóan jelen vannak. Kedden járhatatlanná vált a 10-es számú országút Bodzaforduló környékén, miután egy nyergesvontató megcsúszott és keresztbe fordult az úttesten. A helyszínre kiszálltak a közlekedésrendészet munkatársai és egy hókotró is.

Az említetteken kívül a Kézdivásárhelyről Csíkkozmásra a Nyerges-tetőn keresztül vezető országút egy mintegy 250 méteres szakasza Kézdiszentlélek közelében beszakadt. A rendőrség egy közeli útra terelte el a forgalmat, miután fennáll annak a veszélye, hogy az úttest további részei is beszakadnak.

Kovászna város környékén, főképp a Kommandó felé vezető erdei úton egyelőre nincs gond – tájékoztatott Thiesz János, a fürdőváros polgármestere. Az elöljáró szerint nem értesültek különösebb forgalmi fennakadásról Zágon és Nagyborosnyó környékéről sem, ahol az elmúlt években előfordult, hogy kisebb áradások, illetve hóátfúvások okoztak problémát a sofőröknek. Thiesz szerint a folyóvizek némileg megduzzadva, de a medreikben maradtak. Erdővidéken sem tapasztaltak egyelőre fennakadást a közlekedésben, legalábbis a baróti polgármesteri hivatalhoz nem érkezett semmilyen értesítés ilyen téren – tájékoztatott portálunk érdeklődésére Lázár Kiss Barna városvezető. Hozzátette, hogy havazásról nincs tudomásuk, és egyelőre a két napja tartó esőzés miatt sem jelentettek áradást egyetlen településről sem. Sepsiszentgyörgyön és környékén kedd délelőtt enyhébb havas eső hullott, délre viszont csendes esőzéssé enyhült. Közlekedési fennakadásról nem tudni.

Az elöljárók ugyanakkor beszámoltak arról is, hogy a városokban zajló ivóvíz-hálózati és csatornázási munkálatok miatt több lakossági panaszt is kaptak, sok helyen ugyanis sártengerré váltak az utcák, járdák.

A hatóságok kedden felhívták az útra indulók figyelmét, hogy készítsék elő járműveiket a téli közlekedésre, főképp azok, akik a jelzett problémás szakaszokon készülnek végighaladni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés