Hasba szúrták az átmulatott éjszaka után

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Egy hete lábadozik a sepsiszentgyörgyi kórházban egy 26 éves férfi, akit a múlt szombaton szúrták hasba.

Bencze Melinda

2015. november 06., 21:172015. november 06., 21:17

Hatósági ellenőrzés alatt, szabadlábon védekezhet az a 38 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy a múlt szombaton hajnalban több embert is megsebesített. „A sepsiszentgyörgyi uszodával szemben, a Debren-patak gátján több személy összetűzésbe keveredett. A vizsgálatok megállapították, hogy egy ittas állapotú, 38 éves férfi hasba szúrt egy 26 éves fiatalt” – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, az esetet emberölési kísérlet elkövetésének gyanújával a megyei ügyészség vizsgálja. A gyanúsított ellen hatósági őrizetet rendeltek el.

Az esettel kapcsolatban felkerestük a hason szúrt áldozatot, Sz. I.-t, aki érdeklődésünkre elmondta: az uszoda közelében lévő szórakozóhelyen volt barátai körében, a 38 éves férfi pedig egy másik társaságban töltötte az estét. Az este során a bántalmazó több személlyel is vitába keveredett, kötekedett, lökdösődött, egy másik férfit pedig „meg is fejelt”. Sz. I. úgy emlékszik, ezt követően a 38 éves férfi távozott a szórakozóhelyről, majd két konyhakéssel tért vissza.

A „felfegyverzett”, konfliktust kereső támadó először a vállán sebesítette meg – mesélte a 26 éves fiatal. Ekkor kihívták a rendőrséget, miközben az elkövető elmenekült. Többen is a férfi után siettek, hogy megállítsák, köztük Sz. I.. Miután utolérte, egyik kezét megragadva próbálta feltartani a bántalmazót – számolt be Sz. I. „Visszafordult és hasba szúrt. A további történésekre nem emlékszem, mert összeestem” – idézte fel.

A súlyosan sérült fiatalt a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. Epéjét eltávolították, ugyanakkor a májsérülése miatt is kezelésre szorult. Szerdán került át az intenzív osztályról a sebészetre. Elmondta, az esetet követően szerzett tudomást arról, hogy bántalmazója nemrégen szabadult a börtönből, tudomása alapján hasonló eset miatt ült Magyarországon. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
Hirdetés