Idén is megrendezi a háromszéki EMI a diákegyüttesek találkozóját, melynek a Szent György-napok rendezvénysorozat keretében biztosítanak helyet. Az eseményen fellép az Ismerős Arcok együttes.
2013. március 25., 11:562013. március 25., 11:56
2013. március 25., 14:472013. március 25., 14:47
A 2009 óta minden év tavaszán megrendezett találkozón fiatal zenészekből álló együttesek mutatkozhatnak be a közönségnek profi hangtechnikával felszerelt színpadon. Idén a városnapok szabadtéri koncertsorozatának nyitányaként is szolgál. A diákzenekarok április 25-én 16 órától 20 óráig kapnak fellépési lehetőséget a Szent György téren felállított B színpadon. Ezt követően kerül sor az eredményhirdetésre.
A Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójára április 14-ig várják a diákzenekarok jelentkezését, amelyhez a www.emihirek.ro honlapon található űrlap beküldése szükséges. A résztvevők értékes fellépési lehetőségeket nyerhetnek erdélyi fesztiválokon, valamint az első helyezettnek egy szám és egy videoklip elkészítését biztosítják.
A tehetségkutatót az Ismerős Arcok együttes koncertje zárja, amelyet az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki Szervezete immár harmadik alkalommal hív Sepsiszentgyörgyre.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!