A Médiabefutó sepsiszentgyörgyi szakaszára április 14-én kerül sor a Kónya Ádám Művelődési Házban – tájékoztattak a szervezők. Az idei mezőny erősnek ígérkezik, a verseny nagydíja kétezer lej.
2012. április 10., 13:552012. április 10., 13:55
2012. április 10., 15:182012. április 10., 15:18
Szombaton kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban a Médiabefutó verseny helyi szakaszára. A szervezők: Bodor László, az RMDSZ Program- és Ifjúsági Főosztályának főtitkárhelyettese, Száfta Szende, a Médiabefutó operatív főszervezője és Tischler Ferenc, az RMDSZ háromszéki területi ügyvezető elnöke kedden sajtótájékoztatón ismertették a verseny menetét, a díjakat és a zsűri összetételét. Véleményük szerint érdemes jelentkezni a tehetségkutatóra, hiszen a fellépők megmutathatják tehetségüket és a több száz lejes díjak valamelyikét is megnyerhetik.
Bodor László elmondta: a megmérettetés lényege a színpadi produkció, ez a fajta fellépés és verseny sokkal többet elárul az erdélyi fellépőkről, mintha televízióban közvetítenék a versenyt.
A szervezőcsapat szerint a verseny erősebbnek ígérkezik, mint amit legutóbb láthatott a közönség, a helyi szakaszok után két regionális döntőre kerül sor, az erdélyi és partiumi továbbjutók Kolozsváron, míg a székelyföldi mezőny Székelyudvarhelyen gyűl majd össze. A Médiabefutó nagydíja kétezer lej, de kategóriánként is lehet nyerni ötszáz, illetve ezer lejes díjat. A verseny zsűrijében neves erdélyi művészek vannak: Nagy Tivadar zenész, a Role zenekar vezetője; Lőrincz József koreográfus; Gáll Zoltán, a Félsziget fesztivál zenei programfelelőse; Kelemen Attila, a Transindex kiadója, az Erdély FM igazgatója; Kocsis Tünde rendező és Bodor László, az RMDSZ ifjúsági főtitkárhelyettese.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!