
Fotó: Veres Nándor
Sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetői nem értik, miért kezdeményezte saját szakállára az Erdélyi Magyar Néppárt a régióátszervezés elleni tiltakozást, ráadásul a nyár közepére ütemezve azt.
2013. július 04., 18:532013. július 04., 18:53
2013. július 08., 13:552013. július 08., 13:55
A Székelyhon.ro érdeklődésére Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke kifejtette, számunkra egyszerűen érthetetlen, hogy miután a különböző erdélyi magyar politikai alakulatok és civil szervezetek azt hirdették, hogy közös fellépésben gondolkodnak, és egyeztetnek is erről, most a Néppárt egyedül lép. A szövetség Kovászna megyei vezetője kifejtette: Székelyföldön az RMDSZ-nek 129 polgármestere, két megyei önkormányzati vezetője van, ezzel szemben az MPP-nek öt, illetve az EMNP-nek két polgármestere. Ezen adatok tükrében világos, hogy a mozgósítás tekintetében az RMDSZ az, amely hatásosan tud lépni, éppen ezért érthetetlen a Néppárt vezetőinek az a különutas lépése, hogy július 20-ra megmozdulásokat hirdetnek a magyarok lakta településeken. Ahelyett, hogy csatlakoznának a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt és a szövetség által eddig közösen már felállított, kiegyezett struktúrához, amelynek célja az egységes fellépés az ősz folyamán, egy helyszínen. Tamás Sándor nem látja, hogy a nyár közepén meghirdetett, ráadásul szétszórtra tervezett megmozdulás milyen eredményekkel járhat a régióátszervezés elleni fellépés szempontjából.
Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke szintén meglepettségének adott hangot, kijelentve, bár alakulata minden alkalommal hangsúlyozta, hogy a nemzeti érdekeket szolgáló kezdeményezésekben partner, de ezek mentén közösen kell fellépni. Azzal, hogy az EMNP ultimátumszerűen közöl egy dátumot, és ahhoz nekik csatlakozniuk kellene nem értenek egyet. Kulcsár szerint valóban szükség lenne az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívására, és miután ott sikerült a részletekről megegyezni, akkor közösen megszervezni tiltakozást, tiltakozásokat.
Portálunk megkereste Sánta Imrét, az EMNT sepsiszéki elnökét, aki többek között közvetítői szerepet is vállalt mind az SZNT, mind a másik két politikai alakulat irányába. A bikfalvi református lelkipásztor egyértelműen az EMNP mellett foglalt állást, rámutatva, hogy fenntartják eddigi álláspontjukat, mely szerint a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés nyomán a közhangulat oly irányba alakult, az emberek önbizalma annyira helyre zökkent, hogy most jött el az ideje az ilyen megmozdulásoknak. Sánta úgy véli, nem elfogadható az érvelés, mely szerint időt nyertünk az Alkotmánybíróságnak a referendumra vonatkozó döntésével, amint az sem megfelelő ellenérv a tiltakozás július 20-án történő megszervezése kapcsán, hogy a nyári időszak nem kedvez az ilyen megmozdulásoknak. Arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha az RMDSZ elhatárolódik a tiltakozástól, Sánta csak annyit mondott, hogy a március 10-i tüntetés ellen is felléptek, a megmozdulás mégis sikeresnek bizonyult, elsősorban a közhangulatnak köszönhetően. Sánta Imre ugyanakkor rámutatott, hogy a mostani tiltakozás mellett, az EMNT továbbra is partner, minden a régióátszervezés ellen szervezett megmozdulásban. Az EMNT elnök elárulta továbbá, hogy a döntés az SZNT és a Néppárt országos vezetősége közötti tárgyalás nyomán született.
A Székely Nemzeti Tanács háromszéki képviselői nem nyilatkoztak a kérdésben, elmondásuk szerint az országos elnökség foglal állást az ügyben.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!