
Az értől az óceánig mottóval szervez gazdasági és üzleti tematikájú tábort a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club. A műhelymunkákkal teletűzdelt programokra bárki jelentkezhet, a hatodik alkalommal sorra kerülő tábort augusztus végén szervezik Besenyőn.
2015. július 11., 13:202015. július 11., 13:20
A Sepsibesenyőn augusztus 28-30. között sorra kerülő üzleti és gazdasági tematikákat feldolgozó tábor célja a vállalkozó szellemű fiatalok, tovább a kezdő vállalkozók megszólítása. Mint a szervezők tájékoztatnak, a műhelymunkákat magába foglaló rendezvény mottóját – „az értől az óceánig” – Ady Endre verse inspirálta: ebben az ér a fiatal kezdő vállalkozót, az óceán pedig a nagy piaci lehetőségeket szimbolizálja. „Az egyesület fontosnak tartja, hogy a fiatalok minél könnyebben, hatékonyabban találják meg a helyüket azon a területen, amelyen vállalkozni szeretnének” – fogalmaz Karácsony Zsolt, a Junior Bussiness Club elnöke, aki hozzátette: a rendezvény segít a fiataloknak a vállalkozói-gazdasági közegben, de akár a mindennapi életben is eligazodni.
A három napos tábor ideje alatt egyébként gyakorlati és interaktív előadásokat tartanak majd, amelyekben gazdasági trendeket és üzleti lehetőségeket ismerhetnek meg a résztvevők. A szervezők ugyanakkor ígérik, a jelentkezőknek csoporttevékenységekben és szakmai vitákban is lesz részük, továbbá tanácsot kérhetnek a tapasztalt előadóktól. Az előadásokat követően pedig szabadidős tevékenységeket szerveznek a jelentkezőknek, akiket esténként tábortűz mellet, és karaoke bulin szórakozhatnak. A jelentkezési korhatárt tekintve 16 és 35 év közöttieket várnak az előadásokra, a 18 éven aluliaktól pedig szülői beleegyezést is kérnek. Jelentkezési határidő augusztus 10-e, amely dátumig egy űrlapot kell kitölteniük az érdeklődőknek.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
szóljon hozzá!