Három Kovászna megyei jelölt az EP listán

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Az EP választásokkal kapcsolatos álláspontját ismertette az RMDSZ háromszéki és városi szervezetének elnöksége. A listán három Kovászna megyei jelölt is indul.

Bús Ildikó

2014. február 14., 13:562014. február 14., 13:56

2014. február 14., 14:222014. február 14., 14:22

Péntek délelőtt ismertette álláspontját Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke és Antal Árpád városi RMDSZ elnök az idei Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatosan. A politikusok kifejtették, fontos, hogy a lista elején olyan befutó jelöltek legyenek, akik közül az egyik székelyföldi, így támogatják Winkler Gyula és Sógor Csaba jelölését. A képviselői mandátumra pályázók, legalább egy, a szövetség területi szervezetének támogatását kell megkapniuk, a jelentkezési pályázatokat pedig február 15-ig kell benyújtaniuk a jelölteknek. A pályázatokat a Szövetségi Választási Bizottság vizsgálja meg, majd a lista sorrendjéről a Szövetségi Állandó Tanács dönt március 1-jén.

A választási listán háromszéki nevek is lesznek, a jelöltek között van Benkő Erika, Klárik Attila és Demeter Ferenc is. Benkő Erika az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének jelöltje, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat munkatársa és a Pro Regio Siculorum Egyesület elnöke. Klárik Attila megyei önkormányzati képviselő korábban a városi tanács tagja volt, ugyanakkor az illyefalvi LAM Alapítvány elnöke is. Demeter Ferenc az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsában az Itthon, fiatalon frakció vezetője, Mikóújfalu önkormányzati képviselője.

Tamás Sándor megyei elnök elmondta: készül egy országos szintű forgatókönyv arról, hogy mit kell teljesítenie a szövetségnek az öt százalék eléréséhez, illetve, hogy miként szereznék meg az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást. Tamás szerint más párt vagy szervezet nem tudja teljesíteni ezt a feltételt, viszont biztos abban, hogy Háromszéken sikerül összegyűjteni a szükséges 26 ezer aláírást. Az elnök azt is elmondta, míg országos szinten 435 ezer szavazatra van szükség a bejutáshoz, Háromszéken ehhez 51 ezer szavazatra lesz szükség.

Az elnök továbbá emlékeztetett a korábbi helyhatósági és parlamenti választásokra, amikor ezeket az eredményeket elérte a szövetség, ennélfogva most is bizakodóak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
Hirdetés