
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
Kigyulladt ki egy lakás kedd hajnalban Sepsiszentgyörgyön. A tűz miatt 34 embert kellett kimenekíteni vagy önként elhagynia az épületet, ketten füstmérgezés gyanújával kerültek kórházba.
2026. augusztus 04., 13:402026. augusztus 04., 13:40
Kedden hajnalban, 4.30 körül csaptak fel a lángok egy sepsiszentgyörgyi, Szarvas utcai tömbház egyik lakásában. A tűz egy lakásban ütött ki, és
Ráadásul fennállt a veszélye annak, hogy átterjed a szomszédos lakásokra is.
A Kovászna megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a helyszínre két tűzoltóautóval, egy magasból mentő járművel, egy rohammentő-egységgel (SMURD), valamint a mentőszolgálat két mentőautójával vonultak ki. Végül a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat.
Fotó: Kovászna megyei tűzoltóság
A tűzben az érintett lakás megrongálódott, a sűrű füst és a magas hőmérséklet pedig a lépcsőházat, valamint a szomszédos lakásokat is érintette.
további négy embert és egy háziállatot a tűzoltók menekítettek ki.
A mentőegységek három embert láttak el a helyszínen, közülük kettőt füstmérgezés tüneteivel a sepsiszentgyörgyi sürgősségi osztályra szállítottak.
A tűz feltételezett oka egy háztartási elektromos készülék által okozott rövidzárlat volt.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.
Fel szeretné újíttatni és a klímaváltozáshoz alkalmazkodóvá tenni az Erzsébet parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amivel megcéloztak egy pályázati kiírást.
Rosszabb szezont zárt a sepsiszentgyörgyi strand, mint tavaly, úgy tűnik, az emberek tartalékolnak, spórolnak – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a létesítményt üzemeltető Rekreatív Rt. igazgatójától.
szóljon hozzá!