A háromszéki nyolcadikos diákok kevesebb mint egyharmada írt átmenő jegyet matematikából a novemberben megszervezett próbafelmérőn.
2014. december 09., 20:042014. december 09., 20:04
2014. december 09., 20:052014. december 09., 20:05
A Kovászna megyei tanfelügyelőség a napokban hozta nyilvánosságra az eredményeket, eszerint a kisérettségi próbáján román nyelvből sem remekeltek a diákok, ebből a tantárgyból sem érte el az 50 százalékot a sikeresen vizsgázók aránya.
A megyei szintű megmérettetésen részt vevő 1926 nyolcadikos közül 1354 ötösnél kisebb osztályzatot kapott. Román nyelv és irodalomból 47,10 százalékos az átmenési arány.
Ebből a tárgyból szembeötlő a magyar és román tagozat közötti különbség, míg a magyar diákok 39,9 százaléka írt átmenő jegyet, a román gyerekeknél ez az arány 67,8 százalékos. Magyar nyelv és irodalomból ellenben jó eredményeket értek el a vizsgázók, 80,65 százalék átment a próbán.
Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, a próbafelmérő célja az volt, hogy szoktassák a diákokat a vizsgakörülményekhez, ugyanakkor, hogy felmérjék, mennyire vannak felkészülve. Mint mondta, minden tanintézet elemzi az eredményeket, és stratégiát dolgoz ki arra, hogy felzárkóztassa a gyengébben teljesítő gyerekeket. A vizsgajegyeket beírják a naplóba, és a szülőket is tájékoztatják az eredményekről.
A tavalyi nyolcadikosok számára márciusban szerveztek próbafelmérőt, akkor is hasonlóan gyenge eredmények születtek. Az országos képességvizsgára azonban sokat javult az eredmény, ezen a diákok több mint 72 százaléka megírta az átmenő jegyet, matematikából 73 százalékos, magyarból 92 százalékos, románból pedig 56 százalékos volt az átmenési arány.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!