Gyengén szerepeltek magyar nyelvből a közintézmények

Kizárólag román nyelvű dokumentumok és kevés magyar kommunikáció jellemzi a sepsiszentgyörgyi hivatalokat – derül ki a Civilek Háromszékért Szövetség felmérésének eredményéből.

Bús Ildikó

2012. augusztus 21., 15:332012. augusztus 21., 15:33

2012. augusztus 21., 16:022012. augusztus 21., 16:02

A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK)  2011 végén akcióba lenült, hogy felmérje, a helyi állami intézmények milyen mértékben tarják be, vagy egyáltalán betartják-e az anyanyelvhasználati jogok érvényesítését az Európai Charta szellemében, a közigazgatásban és az ügyfélszolgálatban egyaránt. A szövetség munkatársai nyolc intézményt kerestek fel: a tanfelügyelőség, prefektusi hivatal, pénzügy, fogyasztóvédelmi hatóság, mezőgazdasági ügynökség, lakosságnyilvántartó hivatal, állat- és élelmiszerbiztonsági hivatal, valamint a kataszteri hivatal munkatársainak kommunikációs viselkedését vizsgálták meg.

Az első szakaszban internetes felületen lehetett szavazni a magyar nyelv használatára vonatkozóan, a szervezet a szavazás eredményét azonban – tekintettel a leadott szavazatok alacsony számára (58) – nem tartotta megalapozottnak, így az akció folytatódott egy második szakasszal, amelyre 2012-ben került sor. A vizsgálat az intézmények szintjén folyt tovább, kérdőívezéssel, amelyet önkéntesek végeztek két hónapon keresztül. A felmérést kilenc szempont alapján végezték el – tájékoztatott a CIVEK irodavezetője. Arra fektették a hangsúlyt, hogy milyen mértékben van jelen a kétnyelvűség a vizsgált intézményekben, és mennyire gyakorlat a magyar nyelv használata a hivatalos ügyintézésben és a tájékoztatásban.

Az eredmények lehangolóak: minden esetben sorrendiségben az elsõ a román nyelv használata, azután a magyar, a honlapokon az esetek 90%-ában csak román nyelvű tájékoztatás van, egyetlen vizsgált intézményben alkalmazzák a kétnyelvű kommunikációt a hivatalos közlésekben, különben csak román vagy alkalmanként magyar nyelven folyik a tájékoztatás; a hivatalos dokumentumok kizárólag román nyelvűek, és a vizsgált közintézmények alkalmazottainak magyar nyelvtudása legtöbb esetben hiányos. „A kétnyelvűség alkalmazása leginkább a hirdetőtáblák és az intézmények névtáblája szintjén valósul meg, a gyakorlati alkalmazásban annál kevésbé” – mondta Kuzsovszki Mónika, irodavezető.

A vizsgálat kiértékelésében az elsõ helyen a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség szerepel, ahol a kilenc szempontból öt esetben jó vagy kielégítő a válasz, ezt követi a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság, a harmadik helyen pedig a Kovászna Megyei Közpénzügyi Hivatal áll.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Két hónap alatt öt medvét kellett eltávolítani Árkosról

Egyre nagyobb terhet ró az árkosi községvezetésre a medvék jelenléte. A vadak már korábban is megközelítették a települést, de számuk egyre aggasztóbb: május közepe óta már öt medvét kellett elszállítani.

Két hónap alatt öt medvét kellett eltávolítani Árkosról
2025. július 12., szombat

A gólyákat is próbára teszi a szélsőséges időjárás

A hűvös, esős május sok gólyafióka életét követelte, a sokak által csodált madaraknak azonban az utóbbi időben tapasztalt tartós szárazság és a szeles idő sem kedvezett. Háromszéken idén már több gólyát is mentettek a civilek.

A gólyákat is próbára teszi a szélsőséges időjárás
2025. július 11., péntek

Kollégájuknak adta ki magát, több ezer lejt csalt ki áruházak alkalmazottaitól egy férfi

Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.

Kollégájuknak adta ki magát, több ezer lejt csalt ki áruházak alkalmazottaitól egy férfi
2025. július 11., péntek

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Háromszéken is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Háromszéken is
2025. július 09., szerda

Klasszikus dallamok a sepsiszentgyörgyi bringások nyomában – kezdődik a SepsiClassic

Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.

Klasszikus dallamok a sepsiszentgyörgyi bringások nyomában – kezdődik a SepsiClassic
2025. július 09., szerda

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
2025. július 08., kedd

Kiürültek a kutak és tartályok: korlátozni kell a vízszolgáltatást Háromszéken

A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.

Kiürültek a kutak és tartályok: korlátozni kell a vízszolgáltatást Háromszéken
2025. július 08., kedd

Visszaváltható palackokért feszítik fel az okoskukákat a guberálók

Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.

Visszaváltható palackokért feszítik fel az okoskukákat a guberálók
2025. július 07., hétfő

Nyári táborban a mozgáskorlátozottaknak is kitágul a világ

Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.

Nyári táborban a mozgáskorlátozottaknak is kitágul a világ
2025. július 07., hétfő

Szétosztották Galac megye adományát az árvíz sújtotta háromszéki települések között

Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.

Szétosztották Galac megye adományát az árvíz sújtotta háromszéki települések között