
A palackozott víz sem mindig megbízható, mert hamisítják – derült ki a fogyasztóvédelmi hivatal ellenőrzésén. Kovászna megyében két raktáráruházban is találtak olyan vizet, amit egészségügyi jóváhagyással nem rendelkező forrásból palackoztak, a másik rendellenesség pedig az volt, hogy a víz valójában nem abból a forrásból származott, amit a címkén feltüntettek.
2014. június 23., 19:432014. június 23., 19:43
A más néven forgalmazott vízből 1020 litert találtak, az eladást leállították, kötelezték, hogy a címkét cseréljék ki, és a kereskedőt 200 lejre büntették meg. Az engedély nélküli forrásból palackozott víz már elfogyott, az üzletet 3 ezer lejre bírságolták meg.
Összesen 44 céget ellenőriztek, és 15-nél találtak rendellenességet a palackozott víz forgalmazásában. 12 esetben azt kifogásolták, hogy nem tüntették fel az egységárat. A tematikus ellenőrzés során a fogyasztóvédők nyolc bírságot róttak ki összesen 5900 lej értékben, hét esetben figyelmeztetésben részesítették a kereskedőket.
A fogyasztóvédők által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben arra hívják fel a figyelmet, hogy a hónap közepétől interneten csak úgy lehet panaszt tenni, ha kitöltik az országos honlapon elérhető formanyomtatványt. Csak a magánszemélyek bejelentését fogadják, és minden esetben fel kell mutatni a pénztárblokkot vagy a szavatossági dokumentumot.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!