A Körösi Csoma Sándor Iskolacsoportban kirobbant botrányért felelős személyek számonkérését követeli Horia Grama.
2013. március 25., 13:062013. március 25., 13:06
2013. március 25., 16:092013. március 25., 16:09
A háromszéki PSD-s képviselő Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelőt és Simon Istvánt, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport igazgatóját teszi felelőssé a kovásznai tanintézményben kirobbant botrányért.
„Keresztély Irma nem tegnaptól tölti be a főtanfelügyelői tisztséget, ismeri a megyét, és Simon István igazgatóval közösen az lett volna a feladatuk, hogy elsimítsák a konfliktust. A románok összefogtak a lányért, akit trauma ért, éppen ezért kell minél előbb megtenni a szükséges lépéseket, és felelősségre vonni a főtanfelügyelőt, valamint az igazgatót, hogy ilyen eset többé ne fordulhasson elő” – hangsúlyozta hétvégi sajtótájékoztatóján a politikus.
Grama szerint a diáklány sokkoló kijelentése, miszerint utálja a magyarokat, valamilyen régebbi történésre vezethető vissza, ezért a dolgok mélyére kellene nézni, hogy kiderüljön mi okozhatta, mi válthatta ki ezt az ellenszenvet a 15 éves lányból.
A konfliktusok elkerülése érdekében a képviselő nyugalomra inti a magyarokat és a románokat egyaránt.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
szóljon hozzá!