
Gödri Ferenc emlékévre kerül sor idén Sepsiszentgyörgyön, az egykori polgármester 18 évig vezette a várost. Célja egy modern, a civilizáció minden vívmányával ellátott város létrehozása és kiépítése volt.
2012. március 09., 08:322012. március 09., 08:32
2012. március 09., 09:472012. március 09., 09:47
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat kettős emlékévre készül, ugyanis idén van Gödri Ferenc születésének 150., míg jövőben lesz halálának 100. évfordulója. Antal Árpád András polgármester kifejtette: kettős év lesz, mivel eddig méltánytalanul keveset foglalkoztak a nagy városépítővel, így most megismertetik tevékenységét a lakossággal.
A megemlékezés októberben veszi kezdetét, amikor tudományos konferenciát szerveznek, amelyen Gödri Ferenc életéről és munkásságáról tartanak majd előadásokat a szakemberek. Ugyanakkor a városvezető javaslatára egy városfejlesztési tervet is elneveznek a jeles elődjéről, a Gödri Ferenc-tervet, melynek kidolgozását mostantól 2020-ig fejezik be. Gödri Ferenc mellszobrát – melyet a Székely Nemzeti Múzeum raktárában találtak meg – a felújított városháza épületében helyezik el.
Gödri Ferenc Sepsiszentgyörgy legnagyobb, legnevesebb városvezetője volt. 1862 október 3-án született Sepsiszentgyörgyön az aldobolyi, kökösi, illyefalvi nemes Gödri családból, Gödri Ferenc és Lengyel Lujza házasságából. Tanulmányait Sepsiszentgyörgyön, Nagyszebenben, illetve a nagyenyedi Bethlen-főtanodában végezte, ahonnan 1881-ben érettségizett; 1881-től 1885-ig Budapesten végezte jogi tanulmányait a tudományos egyetem jogi karán. Tevékenysége során többek közt vezető főgondnoka volt a református egyháznak; tanácsosa és tanácsbírája a Sepsi református egyházmegyének; tagja a Székely Mikó Kollégium előljáróságának; főjegyző; elnöke az elemi iskolák gondnokságának; tagja a polgári iskolák gondnokságának és a tanítóképző intézet felügyelő bizottságának; tagja a Székely Nemzeti Múzeum igazgató választmányának.
Gödri Ferenc 18 évig volt Sepsiszentgyörgy polgármestere: Császár Bálint, Mikszáth Kálmán által is megörökített, polgármester halálát követve 1895. június 20-án foglalta el a polgármesteri széket és 1913. július 5-én bekövetkezett korai haláláig volt a város odadó, nagyra tisztelt új, századfordulós polgármestere. Városvezetése alatt, célja egy modern, a civilizáció minden vivmányával ellátott város kiépitése és létrehozása volt. 1896-tól 1911-ig írt a város közigazgatási állapotáról szóló évi jelentéseket; ezek a jelentések ismertették meg Sepsiszentgyörgyöt a külvilág előtt. Polgármesteri tevékenységét, munkásságát a nagybetűs haladás jellemezte: újból rendezte és újjáépítette a várost.
Munkásságához kapcsolódk a kétemeletes városi Bérpalota alapkövének letevése a Kossuth téren, az építkezés befejezése 1897. október elején, számos utca rendezésének, szabályozásának, csatornázásának megvalósítása, új hidak építése. 1897-ben megszerezte a dohánygyár létesítési jogát, az épületcsoport 1901–1908 között épült meg, a munkálatok több mint 1 millió koronába kerültek. 1897. április 4-én felavatta a Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda vasútvonalat. 1899. január 14-én ünnepélyesen megnyitotta az első székely (Erdélyben a harmadik) állandó színpadot. Szintén nevéhez fűződik a Szemerja városrész vagyoni egyesítése az anyavárossal 1911-ben, új épület létesítése az állami polgári fiúiskola számára 1911-es befejezéssel, a Székely Nemzeti Múzeum felépítési munkálatainak megkezdése 1911-ben és 1912. október 22-én a múzeum alapkövének letétele.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!