Nyolcan jelentkeztek, de öten vettek részt az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala által szervezett Székely Március szónokversenyen. A legjobbnak az egyetemista Ghinea Lóránd bizonyult, ő fog beszédet mondani az ifjúság nevében a március 15-i ünnepségen.
2013. március 14., 11:292013. március 14., 11:29
Az ötödik alkalommal megtartott szónokversenynek jelentős tétje volt, hiszen a nyertes – a 200 lejes pénznyereményen kívül – felszólalhat a város által szervezett március 15-i ünnepségen.
A versenyszabályzat szerint pontosan egy óra állt a jelentkezők rendelkezésére, hogy megírják szónoklataikat, felhasználva legalább egy – a szervezők által előkészített – \'48-as idézetet. Ezt követően a háromtagú zsűri – Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki elnöke, Sztakics Éva alpolgármester, illetve Zsigmond Emese történelemtanár – szigorú kritériumok alapján választotta ki a legjobb szónokot. Figyelembe vették a helyes és választékos nyelvhasználatot, a történelmi hitelességet, a szövegkohéziót, az előadásmódot, sőt még a magyarság alapvető értékeinek és jelen problémáinak kiemelése is fontos szempont volt az értékelésnél.
Legjobbnak végül Ghinea Lóránd bizonyult, aki nem először vett részt a Székely Március szónokversenyen, pár évvel ezelőtt meg is nyerte. A második lett Végh Nimród, a Református Kollégium tizenkettedikes diákja, harmadik Horváth Attila, mindketten könyvjutalomba részesültek, ezen kívül minden résztvevő egy EMI által összealított ajándékcsomagot is kapott.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!