
Fotó: Bodor Tünde
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
2025. november 09., 11:302025. november 09., 11:30
A jubileumi rendezvény szombat délelőtt rajtolt el, a csapatokat Fejér Levente polgármester és Gregor Roy Chodhury-Mikes gróf köszöntötte, majd a szervezők kiosztották a hozzávalókat, a 7 kiló disznóhúst, a 3 kiló zsiradékot és a 15 méter húrt.
köztük cégek, baráti társaságok és diákcsapatok is. Voltak résztvevők Tamásfalváról, Szörcséről, Zaboláról, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kurtapatakról és Gelencéről is.
Egyes csapatoktól hiába próbáltuk megtudni a jó kolbász titkát, mások viszont szívesen megosztották velünk. A magyarországiak több paprikával (csípőssel is), esetenként köménnyel fűszereztek, a háromszékiek inkább csak sóval, borssal, fokhagymával. De nem mindegy milyen a paprika, milyen a fokhagyma és milyen a belekerülő fűszer – hangsúlyozták a megkérdezettek szinte egyöntetűen –
a szörcseiek például hét éve változatlan összetevőkből készítik a kolbászt. A végeredményt nagyban befolyásolta az is, mennyit gyúrták az alapanyagokat.
Az asztalok díszítését aprólékos gonddal végezték a résztvevők
Fotó: Bodor Tünde
A látogatók közben megkóstolhatták az asztalokra kirakott disznóságokat, és szemmel láthatóan fogyott is a tálak tartalma. A jó hangulatról Gáspár Csaba és zenekara, a gelencei férfidalárda zenei kísérete, és a gyermek néptáncosok fellépése gondoskodott. Kísérő programként kisebb kézműves vásárban is lehetett pénzt költeni, lovas hintóval bejárni a kastélykertet, ugyanakkor sült kolbászt is lehetett fogyasztani.
A számozott tányérokra kitálalt kolbászokat Vajda Zsigmond, Jánosi Imre és Dragomér József (a Szabadtűzi Lovagrend tagjai), a békéscsabai Kissné Kovács Mariann és Szigyártó János Nimród zabolai alpolgármester bírálta el.
Mustárosék csapatának asztala
Fotó: Bodor Tünde
Estére megszületett az eredmény is, de a dobogósok kihirdetése előtt díjazták a jubileumi kiadás szervezőit is: Vajda Lajost, a kolbászfesztivál alapítóját, Bagoly Miklóst, a Kis- és Középvállalkozások Szövetségének elnökét, Fejér Levente polgármestert és Szigyártó Nimród alpolgármestert, Mikes Gergely grófot, aki befogadta a birtokra a kolbászparádét, a szervezésben közreműködő zabolai munkatársakat és a lebonyolításban szerepet játszó Erdélyi Szabadtűzi Lovagrend tagokat.
A zsűri számozott mintákat bírált el
Fotó: Bodor Tünde
Végül a díjazás következett, elsőként a Zabola Estate három különdíjat osztották ki: a romantikus gyertyafényes vacsorát a Kurtapataki Víg Ifjak, a vadmegfigyelési lehetőséget a Mustárosék, a teázással egybekötött sétakocsikázást pedig a Szemrevaló kolbász nevű csapat nyerte. A Skodások csapata a házigazda saját készítésű borát vihette haza.
Első díjas lett a kézdivásárhelyi Méteres Kolbász csapat, második a Zabola Estate különítménye és harmadik helyezést ért el a Csabai Kolbászklub Egyesület. Külön díjazták a két diákcsapatot, a Berde Áron Gazdasági Líceumot és az Apor Péter Szakközépiskolát képviselő diákokat is.
Több szempontból is pontozták a kolbászokat
Fotó: Bodor Tünde
A huszadik Székelyföldi Kolbászparádét a Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány, a Zabola Estate, Szabadtűzi Lovagrend szervezte az Asimcov és a Pro Zabola Egyesület, illetve a Visit Covasna partnerségével.
Két autó ütközött össze pénteken délután a 11-es országút Ojtoz környéki szakaszán, így jelenleg csak egy sávon közlekedhetnek az autók – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Július 4–5-ét a közösségben való szórakozásnak szenteli a gelencei önkormányzat, immár negyedik éve. Rönkhúzás, traktorszépségverseny, főzőverseny szerepel a két nap programjában, hogy minél többen virtuskodhassanak.
Mától nyitva a jelentkezés az idei, 15. Székely Vágtára, amely a kormányzati megszorítások következményeképpen gyakorlatilag egynapos lesz és az eddigiekkel ellentétben ősszel szervezik meg.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
szóljon hozzá!