
Fotó: Veres Nándor
Mikulásváró állatsimogatót szerveznek a városi gyerekeknek a háromszéki gazdák. Vasárnap Sepsiszentgyörgyön a Bodok szálloda előtti parkolóba beköltözik a falu, kialakított karámokban háziállatokat mutatnak be: tehenet, juhot, kecskét, disznót, szárnyasokat, lesz ló és szamár is.
2016. november 29., 13:562016. november 29., 13:56
Az egész napos rendezvényt az AgroSIC Közösségek Közötti Társulás, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete és a Zágoni Gazdák Egyesülete szervezi.
Ifj. Orbán Miklós az AgroSic igazgatója elmondta, céljuk, hogy a városiakkal, a gyerekekkel megismertessék a falusi életmódot. Az állatsimogató mellett, lesz termékvásár, húskészítményeket, sajtot lehet vásárolni, ugyanakkor sajtbemutatót is szerveznek, a lacikonyhákban pedig finom falatokkal várják az érdeklődőket. A gyerekek számára egész napos programot terveznek, többek között lovagolni is lehet.
A rendezvény tíz órakor kezdődik, a hivatalos megnyitóra 11 órakor lesz, ezután a szakemberek bemutatják a kiállított állatokat, a tartásukról, tenyésztésükről, a gazdasági jelentőségükről beszélnek. A nap folyamán fejésbemutató is lesz, a kézi és a gépi fejtést is végigkövethetik a látogatók. Tombolán élő állatokat, borjút, malacot, pulykát, és különböző hagyományos termékeket sorsolnak ki a résztvevők között.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!