
Utcai futóversennyel népszerűsítik szombaton az egészséges életmódot Sepsiszentgyörgyön. A versenybe bárki benevezhet, életkortól függetlenül.
2014. május 23., 11:232014. május 23., 11:23
Nem számít sem az életkor, sem a fizikai erőnlét, a legfontosabb a mozgás és annak népszerűsítése – mondta el Csutak Tamás a Gáll Lajos Futókör vezetője. A futókör, közösen a dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórházzal és a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatósággal rendezi meg a futónapot az elhízás megelőzésének világnapja alkalmával. Az utcai futóversenyre a városközpontban kerül sor, életkortól függően pedig egy, két vagy négy kört kell szaladni a résztvevőknek.
A megmérettetésre a helyszínen lehet jelentkezni szombaton reggel 9 órától az Erzsébet parkban. A versenyre egyébként nem kell benevezési díjat fizetni. A megmérettetés 10 órakor kezdődik a következő útvonalon: Tamási Áron Színház – Kós Károly utca – fordulópont (katolikus templom) – Kós Károly u. – Gróf Mikó Imre u. – 1918. December 1. u. – Tamási Áron Színház. A versenyzők korosztályok szerint szaladnak. 11 éves korig egy kört, azaz egy kilométert kell szaladni, a 12–18 évesek távja két kör, a 19–39 évesek négy kört tesznek meg, a 40 év felettiek pedig szintén négy kört szaladnak.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!