
A közösségi kártyák használata által az Ujvárossy József alapba befolyt, közel 53 ezer lej felhasználásának módozatairól döntött a Háromszéki Közösségi Alapítvány kuratóriuma, amely ezúttal is a Nem térkép e táj! nevet viselő helyismereti kirándulásokat és más közösségi programokat támogat.
2015. július 13., 16:242015. július 13., 16:24
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kuratóriumi döntése alapján 25 ezer lejt tervez fordítani a Nem térkép e táj! című iskolai helyismereti kirándulás programjára, amely ezúttal is az idén nulladik, első, ötödik, illetve a kilencedik osztályt kezdő diákokat célozza meg – tájékoztat a HKA vezetősége. A tavasszal indított Csemetekert, valamint a fiatalok közösségi felelősségvállalását szorgalmazó YouthBank ifjúsági programra az alapítvány kuratóriuma 5-5 ezer lejt különített el, míg az aktív közösségi kártya felhasználók számára fenntartott nyereményalapba ezer lej kerül.
Az elmúlt év második felében indult nyereményjáték célja a program népszerűsítése, valamint a közösségépítésben aktívan résztvevő kártyatulajdonosok jutalmazása. A következő sorsolás augusztusban lesz, a nyerő számot az aktív kártyakódok közül húzzák ki az egyik helyi rádió élő adásában. A kuratórium ugyanakkor ismét növelte az alapítvány állandó alapját, ezúttal ugyanis 10 lejjel járulnak hozzá a tevékenységek hosszútávon való fenntarthatóságához. Az alap így 16 400 euróra növekedett, amely összeget különben nem lehet felhasználni, csupán az abból származó kamatokat.
Mint ismeretes, legutóbb februárban döntött a kuratórium a befolyt összegek kiosztásáról, akkor 27 ezer lejnyi összeget darabolt három egyenlő részre Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kovászna között. Míg Kézdivásárhelyen a Tekerj egy jó célért! akciót szervezték, addig Sepsiszentgyörgyön két alapítványi programot is megvalósítottak: a 8 óra egy jó ügyért! című projektet és a Civil Licitet, amelyek keretében hat másik civil projekt létrejöttét is elősegítették. Hatezer lejes alapot különítettek el a szeptemberben tartandó Tekerj egy jó célért! sepsiszentgyörgyi akciójára, míg Kovásznán jelenleg is elbírálás alatt van az összeg felhasználása. A Székelyföldi Tehetségnap, valamint a Csutak Vilmos díj odaítélésére hatezer lejt fordítottak. A kártyaprogram népszerűsítésére több, mint nyolcezer lejt különítettek el egy októberben induló android operációs rendszerrel rendelkező okostelefonon működő alkalmazás kifejlesztésére, valamint a Vegyél Helyit! Élj helyben! elnevezésű regisztrációs kampány megszervezésére.
A február és májusi időszakban a Háromszéki Közösségi Alapítvány 3 400 lej értékben nyújtott egyedi támogatást, 500 lejjel járult hozzá a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok megszervezéséhez, és még 400 lejt adományozott a Gödri Ferenc Általános Iskola diákjainak, akik egy Európai Uniós ismeretek vetélkedőn vettek részt Nagyváradon. Kisgyörgy Tamás: Úz völgye című könyvének kiadásához 2500 lejt ajánlottak fel, továbbá a Bertis Kft, a Hpress Kft és az Amőba Oktatási Központtal közösen 15 darab számítógépet adományoztak az angyalosi Közösségi Ház informatika termének felszereléséhez.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!