Csíkszék
Gyergyószék
Háromszék
Marosszék
Udvarhelyszék

Feszültséget szítana a MOGYE magyar karának megszüntetése

Rákosi Katalin 2012. május 03., 11:30

Ha az új kormány érvényteleníteni próbálja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról szóló korábbi kormányhatározatot, akkor egy létező jogot venne el a magyar közösségtől, és ez feszültségeket kelthet, véli Antal Árpád. Édler András RMDSZ-es képviselő szerint utcai megmozdulást is eredményezhet a jogfosztás.

Antal Árpád (fotón), az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke érdeklődésünkre kifejtette: Victor Ponta kedd este arról beszélt, hogy olyan kormányt szeretne, amely betartja az ország törvényeit, a kormányhatározat hatálytalanításával azonban a tanügyi törvényt szegné meg.

„Ez a szándék a magyarság körében feszültséghez vezetne, hiszen ez lenne az első alkalom az elmúlt 22 év során, amikor egy kormány elvenne a magyar közösségtől egy elnyert jogot” – húzta alá Antal. Ugyanakkor az RMDSZ helyi elnöke úgy véli, hogy az új kormány bal lábbal kezdene, mert interetnikus feszültségeket szítana Erdélyben, és Románia külföldi megítélésén is rontana.

„Ilyenkor szeretném látni az USL helyi nagy embereit, akik védik a multikulturalizmust, hogy rohannak Bukarestbe és elmondják, milyen rossz döntést akarnak hozni” – tette hozzá Antal Árpád.

Édler András háromszéki RMDSZ-es képviselő szerint a magyar közösség összefogását eredményezheti, ha a következő kormány megpróbálja érvényteleníteni a MOGYE magyar karának létrehozásáról szóló korábbi kormányhatározatot. Akár utcára is vonulhat az erdélyi magyarság.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
33 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS