
Jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a január 24-i felvonulást a megyeszékhelyen. A Moldva és Havasalföld egyesülésének megünneplésére szervezett rendezvény kezdeményezője magyarellenes skandálásoktól mentes felvonulásra kéri a résztvevőket.
2015. január 22., 18:412015. január 22., 18:41
A Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma nyújtotta be a január 24-re tervezett rendezvény engedélyeztetését szolgáló kérést a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz, utóbbi pedig jóvá is hagyta a románok felvonulását a megyeszékhelyen. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, amennyiben a háromszéki románság vonul fel a megyeszékhely főutcáján, azzal semmi gond nincs, ugyanakkor, ha az ország más területeiről is érkeznek majd ünneplő románok, az már zavaró lehet. Mint a városvezető fogalmazott, bár kissé furcsa, hogy Moldva és Havasalföld egyesülését pont Sepsiszentgyörgy utcáin szeretnék a románok megünnepelni, fontos megadni az engedélyt számukra, hiszen a helyi magyarság is ünnepel a megyeszékhelyen március 15-én.
Érdekes a párhuzam, ugyanis a szombati felvonulást Cosmin C. kezdeményezte, az a román középiskolás fiú, aki piros-sárga-kék zászlóval fotózkodott a március 15-i magyar nemzeti ünnepen, Sepsiszentgyörgyön. A fiú a közösségi oldalon is népszerűsíti az eseményt, legutolsó bejegyzésében pedig arra kéri az ünneplő románokat, hogy civilizáltan viselkedjenek a felvonulás egésze alatt. „Felhívom a figyelmet arra, hogy a felvonulás az ünneplés része, így annak megfelelően csendesek, boldogok és jók kell legyünk. Bármilyen olyan üzenet skandálását, amely más nemzet vagy személy ellen irányul, a törvény bünteti. Meg kell mutatnunk mindenkinek, hogy csendes és barátságos emberek vagyunk” – fogalmaz Cosmin C. A megmozdulást egyébként Mădălin Guruianu, liberális önkormányzati képviselő szükségtelennek nevezte.
Az egyesülés ünneplésére szervezett esemény alkalmával egy százötven méteres román zászlóval vonulnak fel a résztvevők szombat délelőtt negyed 12-től a csendőrség közelében található Bună Vestire ortodox templomtól a Vitéz Mihály térig. Az említett zászlót különben Chișinău városában varrták, az Unionista Platform 2012 szervezet készítette, és adja át most az egyesülés megünneplésére. A lobogót különben már Kolozsvár főterén egy unionista rendezvényen is kifeszítették tavaly szeptemberben.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!